Markgráf örül, hogy az élvonalban már 50 meccsen játszott – az Újpest ellen jöhet az 51.

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2026.04.25. 11:04
null
A Puskás Akadémia védője, Markgráf Ákos (jobbra) szerint az NB I-ben az ETO támadója, Nadir Benbuali a legveszélyesebb, de az újpesti csatárokra is figyelniük kell (Fotó: Kovács Péter)
Ötven élvonalbeli mérkőzésen futballozott már a húszesztendős Markgráf Ákos, aki azt reméli, hogy csapata az Újpest ellen javít hazai mérlegén

JUBILEUMI MÉRKŐZÉS van Mark­g­ráf­ Ákos mögött: vasárnap Pakson ötvenedszer lépett pályára az NB I-ben. A Puskás Akadémia labdarúgója még nem volt tizenöt esztendős, amikor 2020-ban a klubhoz került, három és fél évvel később, 2023. december 8-án, a KTE elleni 3–0-s meccsen, Nagy Zsolt cseréjeként mutatkozott be az első osztályban. Hornyák Zsolt vezetőedző abban az idényben hatszor küldte pályára (valamennyiszer csereként), a bajnokság végén bronzérmet ünnepelhetett, a következő bajnokságban azonban már jóval több játéklehetőséghez jutott. 2024. augusztus 11-én, a Nyíregyháza Spartacus 3–1-es legyőzésekor kezdett először, az ezüstérmet hozó idényt 17 mérkőzéssel (tizenötször kezdőként) fejezte be, azóta pedig újabb szintet lépett: eddig 27 bajnokin futballozott, valamennyi alkalommal a kezdő tizenegy tagjaként.

 

„A bajnokság kezdete előtt az volt a cél, hogy nagyjából annyit játsszak, hogy meglegyen az ötven mérkőzésem – nyilatkozta a klub honlapjának Markgráf Ákos. – Szolnoki Rolanddal beszélgettünk arról, hogy a századik meccsig még előfordulhat valami véletlen, szóval, addig nem örülnék előre… Amikor bemutatkoztam, sokkal inkább gyereknek éreztem magam, mint most, azóta nyilván jóval nagyobb felelősség hárul rám. Akkor még az volt a fontos, hogy megszokjam a csapat és az élvonal ritmusát, most már egyértelműen meg kell mutatnom, amit tudok. Nagyon sokat tanultam Patrizio Stronatitól, amíg itt volt, ez igaz Wojciech Gollára is, de Szappanos Péter kapus is rengeteg hasznos tanáccsal lát el, talán hármójukat emelném ki. Hogy ki volt eddig a legnehezebb ellenfél? Talán Győrből Nadir Benbualit mondanám, aki agilis, gyors, erős és magasra ugrik, ám rajta kívül is sok jó csatár van az NB I-ben. Mi magunk között megfogalmaztuk, hogy a hátralévő három fordulóban szeretnénk helytállni, amennyi pontot lehet, azt be akarjuk gyűjteni. A hazai mérlegünk nem olyan jó, most jön az Újpest elleni találkozó, mindenki tisztában van azzal, ellenfelünk legutóbb fölényes győzelmet aratott. Szeretnénk megmutatni, hogy a Pancho Aréna a mi otthonunk, szeretnénk megszerezni a három pontot.”     

Való igaz, az Újpest FC egyre inkább jó formában futballozik, amit jelez, hogy az előző héten a Szusza Ferenc Stadionban 7–2-re ütötte ki a tavasszal (addig) remek teljesítménnyel előrukkoló Nyíregyháza Spartacust. A Szélesi Zoltán irányította csapat már a 16. percben 3–0-ra vezetett, a második fél­idő közepén pedig 6–0 volt az eredmény. Különösen Horváth Krisztofer volt elemében, három találattal és egy gólpasszal járult hozzá a győzelemhez. A két csapatot egyébként csak egyetlen pont választja el, a Puskás Akadémia 39 pontot gyűjtve nyolcadik, az Újpest negyvennel hatodik, vagyis amelyikük sikerrel jár, minden esélye megmarad arra, hogy a felsőházban zárjon. Érdekes adalék, hogy a mostani idényben a két együttes egymás elleni párharca összesen egy gólt hozott, a Puskás Akadémia szerezte. Meglepetés lenne, ha a lila-fehérek ezúttal is gólképtelenek maradnának. Amikor a bajnokság első körében a Pancho Arénában 0–0 lett az eredmény, még Damir Krznar volt az Újpest vezetőedzője, a másodiknál viszont már Szélesi Zoltán, azt a találkozót Joel Fameyeh hajrában született gólja döntötte el a fővárosban.

NB I
31. FORDULÓ
17.00: Puskás Akadémia FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

AZ ÁLLÁS

 

 

 

 

 

  
  1. ETO FC

30

18

8

4

59–29

+30 

62 

  2. Ferencvárosi TC

30

18

5

7

57–31

+26 

59 

  3. Debreceni VSC

30

13

10

7

46–34

+12 

49 

  4. Zalaegerszegi TE

30

13

9

8

47–35

+12 

48 

  5. Paksi FC

30

13

8

9

55–41

+14 

47 

  6. Újpest FC

30

11

7

12

47–48

–1 

40 

  7. Kisvárda

30

11

7

12

34–44

–10 

40 

  8. Puskás Akadémia

30

11

6

13

36–40

–4 

39 

  9. MTK Budapest

31

9

9

13

52–59

–7 

36 

10. Nyíregyháza Spartacus

30

9

8

13

42–53

–11 

35 

11. Diósgyőri VTK

30

5

10

15

36–57

–21 

25 

12. Kazincbarcika

31

5

3

23

27–67

–40 

18 

 

 

Legfrissebb hírek

ETO: Dunaszerdahelyről érkezhet a sportigazgató; Ancelottival is dolgozott együtt a leendő erőnléti edző – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

A Nyíregyháza bejelentette egyik alapembere távozását

Labdarúgó NB I
4 órája

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:47

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:58

ZTE: aláírt a fehérvári szélső, akiért már jött is ajánlat Skóciából – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 19:20

A DVSC izraeli-magyar védőt szerződtetett

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 17:22
Ezek is érdekelhetik