Robbie Keane: Hiányzott az a fajta energia a játékunkból, amit szerettünk volna belevinni

2026.03.22. 22:44
null
Robbie Keane szerint jót fog tenni az FTC-nek a válogatott szünet (Fotó: Czinege Melinda)
Három mérkőzést játszottak vasárnap a labdarúgó NB I 27. fordulójában. Mutatjuk, hogyan értékelt lapunknak a hat érintett csapat vezetőedzője.

Jó lesz egyet szusszanni a szünetben

Révész Attila, a Kisvárda vezetőedzője

– Bravúrpontot szerzett a Kisvárda, vagy van hiányérzete?
– Nincs hiányérzetem, mondhatjuk, hogy igazságos döntetlen született. Az első félidőben a Ferencváros volt kezdeményezőbb és veszélyesebb, ebben a periódusban el voltunk foglalva a rombolással és elöl kevés labdát tartottunk meg. Az első játékrész közepétől már többször eljutottunk a Fradi kapujáig, ez azt vetítette előre, hogy a hazai pályán ránk jellemző elszántsággal a második félidőben veszélyesebbek lehetünk. Ez így is történt, és a megérdemelt egyenlítés után is több lehetőségünk adódott, de az azért a látottak alapján nem feltétlenül lett volna reális, ha megnyerjük a mérkőzést.

– A második félidő első negyedórája után vált veszélyessé a csapata: ehhez kellett az első nagyobb helyzet, ami Nikola Radmanovac előtt adódott?
– Nem feltétlenül, inkább arról volt szó, hogy nagyobb kockázatot vállaltunk. A labdakihozatalokkal, kényszerítőkkel és a széleken vezetett támadásokkal is aktívabbak lettünk. Ez vezetett az egyenlítéshez, s az, hogy módosítottunk kissé a szerkezeten, a cseréink is hozzá tudtak tenni a játékunkhoz.

– Bohdan Melnik hetek óta nem az eredeti posztján játszik, és rendre helyzetbe is kerül, most gólt szerzett.
– Az előző hat meccs statisztikája alapján kilenc gólszerzési lehetősége volt, többnyire nagyobbak, mint a mostani, amiből betalált.

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

– Csalódás az egy egyes eredmény?
– Persze, az. Az egy nullás vezetés mindig veszélyes ránk nézve, erről beszéltem a játékosoknak is a szünetben. Tudtuk, hogy előbb-utóbb lesz helyzete az ellenfélnek, ami meg is történt. Sajnos nem használtuk ki a lehetőségeinket megfelelően, és azokból nem is volt elég. Hiányzott az a fajta energia a játékunkból, amit szerettünk volna belevinni.

– Ez a nemzetközi kupaszereplés fáradtsága miatt van így?
– Ha megnézzük, hogy másokhoz képest mennyi meccset játszottunk és mennyit utaztunk, akkor megállapíthatjuk, hogy ezeknek van hatása a csapatra, a mutatott teljesítményre. Az sem egyszerűsíti a helyzetünket, hogy nagyon sokféle felállással kellett operálnunk Európában és a hazai porondon is. Voltak friss embereink is a csapatban, de igazán jó teljesítményünk egy sem. A válogatott mérkőzések miatti szünet ad lehetőséget a nagyobb szusszanásra, a játékosok több nap pihenőt kapnak és én is eltölthetek egy kis időt a családommal.

– Jó ideje hiányzik a csapatból a korábban Kisvárdán is játszó Ötvös Bence. Mit lehet tudni az ő állapotáról?
– Sajnos az operációja miatt biztos, hogy kiesik egy jó időre. Szeretnénk őt mihamarabb viszontlátni, de ez a pillanat csak később jön el.

KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROSI TC 1–1 (0–1)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 3150 néző. Vezette: Antal P.
Gólszerző: Melnik (63.), ill. F. Kovacevic (15.)

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható.


Örök igazság: a helyzeteket be kell rúgni!

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Jó formában lévő, dobogós csapat ellen szereztek egy pontot: elégedett a döntetlennel? 
– Annak örülök, hogy aki bizalmat kapott – gondolok Orján Rolandra és Mose Szemelre –, nem okozott csalódást, mi több, remekül helytállt. Jól futballozott a csapat, voltak lehetőségek, sok labdát sikerült megszerezni, ám ez az akarás ezúttal csak egy pontra volt elegendő, ezzel együtt úgy érzem, közelebb álltunk a győzelemhez, mint a Debrecen.

– Korábban a Pancho Aréna igazi oroszlánbarlangnak számított – minek kell történnie, hogy újra legyenek hazai győzelmek? 
– Amikor stabil a csapat és jól megy a játék idegenben s hazai pályán, akkor a saját stadionunkban is több a sikeres ­meccs. De amikor átalakulóban van a keret, az sohasem egyszerű helyzet, időre van szükség, mire minden összeáll.

– Hat fordulóval a befejezés előtt a DVSC elleni teljesítményből kiindulva mire tud építeni, illetve miben vár előrelépést a csapattól? 
– Egyértelmű, hogy a helyzetkihasználásban fejlődni kell. Nincs szerencsénk sem, ám az is igaz, tenni kell érte. A Debrecen ellen mutatott hozzáállásra, munkára lehet építeni, de nekem is türelmesebbnek kell lennem, hiszen a csapatépítés kellős közepén vagyunk.

Sergio Navarro, a DVSC vezetőedzője

– Felcsúton általában értékes a vendégcsapatok számára a döntetlen. Ezúttal is az? 
– Elégedett vagyok a teljesítménnyel, jó néhány helyzetet kialakított, jól futballozott a csapat, és a vezetést is sikerült megszerezni. A szünet után is voltak nagy lehetőségek, pedig a Puskás Akadémia ellen nem könnyű futballozni.

– Több lehetőséget kidolgozott a csapat, mennyire bosszantja, hogy ezúttal csak egyet sikerült gólra váltani? 
– Nem mondanám, hogy bosszantó, tudomásul kell venni, ilyen a futball. Nekem vezetőedzőként az a legfontosabb, hogy megvannak a helyzetek. Fejlődni kell, ez nem is kérdés, de nagyon jó csapat otthonában játszottunk, úgyhogy értékes az egy pont.

– A csapat jó ideje ott van a dobogón, s még hat forduló van hátra a bajnokságból: csalódott lenne, ha most már nem sikerülne az első három hely valamelyikén végezni? 
– Nem tekintek ennyire előre, mindig csak egy mérkőzésre figyelünk, azt akarjuk megnyerni. Ez a hozzáállás jellemez bennünket, úgyhogy most a Ferencváros elleni találkozóra készülünk, aztán majd a Kisvárda ellenire. Ez a mentalitás visz bennünket előre.

PUSKÁS AKADÉMIA–DEBRECENI VSC 1–1 (1–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 1600 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Lukács (30.), ill. Bárány (24. – 11-esből)

A mérkőzés online tudósítása itt követhető.


Küzdelem volt, hiányzott a kreativitás.

Kuttor Attila, a Kazincbarcika vezetőedzője

– Győzött a jobb csapat? 
– Ezen a mérkőzésen csak kicsit tudtuk megnehezíteni az ellenfél dolgát. Sajnos nem volt olyan dinamikus a játékunk, mint amilyet szerettünk volna viszontlátni. Ahhoz, hogy az ETO-val szemben több lehetőségünk legyen, minőségi megoldásokat kell bemutatni, ez most nem sikerült. Küzdött a csapat, a játékosok beletettek mindent, de a minőségbeli különbség kijött, a Győr megérdemelten nyert.

– A tizenegyedik percben gondolt arra, hogy meglepetés születhet? A DVTK ellen is a meccs elején szereztek gólt. 
– Ezt nem figyeltem, örültem a gólnak. Nyomott az ellenfél, a mérkőzés végeredményét tekintve ez a realitás, de azért megvolt a lehetőség, hogy egy egyes állásnál vezetést szerezzünk. Ahhoz, hogy ez a valóságban is így legyen, jobb döntéseket kellett volna hozni a támadások során.

– Mit gondol, a két hiányzó, Könyves Norbert, illetve Meshack Ubochioma mit tudott volna hozzátenni a meccs­hez? 
– Örülnénk, ha mindig mindenki egészséges lenne. Lehet, hogy a hiányzók hozzá tudtak volna tenni valami pluszt a mérkőzéshez, de akik a pályán voltak, mindent megpróbáltak. Nem abban látom a vereség okát, hogy most ki játszott, és ki nem.

Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője

– Milyennek látta a meccset a kispadról? 
– A saját helyzetünket megnehezítettük azzal, hogy szögletből kaptunk gólt, és ezt követően futottunk az eredmény után. Eleinte nem volt akkora átütőerő a játékunkban, hogy gólt szerezzünk. Aztán Vitális Milán rácáfolt erre, majd a szünetben sikerült rendezni a sorokat, cseréltünk, Zseljko Gavrics a beállásával minőséget hozott, és sikerült megfordítani a meccset. A győzelmet megérdemeltük, de nem volt egyszerű mérkőzés. A legfőbb cél az volt, hogy győzzünk, ez sikerült, a válogatott mérkőzések miatti szünet után pedig folytatjuk a harcot.

– Mi volt, illetve lett volna az a terv, amit szeretett volna viszontlátni a játékban? 
– Nem könnyű zárt, felállt védelem ellen futballozni, ám nem voltunk elég kreatívak az első félidőben. A második játékrészben jobban ment a futball, a játékosaink veszélyesebbek voltak az ellenfél területén, ezért is sikerült két gólt szerezni. Nem volt könnyű, de megnyertük.

– Egyetért azzal, hogy Vitális Milán volt csapata, illetve a mezőny legjobbja? 
– Igen, abszolút.

Kolorcity Kazincbarcika SC–ETO FC 1–3 (1–1)
Diósgyőr, DVTK Stadion, 483 néző. Vezette: Káprály
Gólszerző: Klausz (11.), ill. Vitális (38., 79.), Bíró B. (65.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSE ITT ÉRHETŐ EL!

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

1. ETO FC Győr

27

15

8

4

53–28

+25 

53 

2. Ferencvárosi TC

26

15

5

6

50–28

+22 

50 

3. Debreceni VSC

27

12

9

6

41–32

+9 

45 

4. Zalaegerszegi TE

27

11

9

7

41–32

+9 

42 

5. Paksi FC

27

11

8

8

49–38

+11 

41 

6. Kisvárda

27

11

6

10

33–40

–7 

39 

7. Puskás Akadémia

26

10

6

10

32–32

36 

8. Újpest FC

27

9

6

12

35–44

–9 

33 

9. Nyíregyháza Spartacus

27

8

8

11

38–45

–7 

32 

10. MTK Budapest

27

7

7

13

45–56

–11 

28 

11. Diósgyőri VTK

27

5

10

12

34–47

–13 

25 

12. Kazincbarcika

27

5

2

20

26–55

–29 

17 

 

 

Legfrissebb hírek

Csendes alföldi este – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
40 perce

Kovacevic bombagólja ellenére csak egy pontot szerzett az FTC Kisvárdán

Labdarúgó NB I
3 órája

Simán nyert az FTC II a pécsi egyetemisták ellen, de Lisztes ütésért piros lapot kapott

Labdarúgó NB II
5 órája

Hiába vezetett a Kazincbarcika, szép gólokkal fordított az ETO FC

Labdarúgó NB I
5 órája

Két vereség után döntetlent játszott a Debrecennel a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
7 órája

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
12 órája

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
13 órája

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
15 órája
Ezek is érdekelhetik