Szöglet után Mejías szabálytalankodott Nagy Zsolttal szemben, majd felháborodott az ítéleten, így kapott egy sárgát.
55'
A múlt héten pihenő felcsúti csapat az egyetlen a mezőnyben, amely a legutóbbi 2 NB I-es mérkőzésén egyetlen pontot sem tudott gyűjteni.
51'
Sergio Navarro, a DVSC vezetőedzője 30 játékost szerepeltetett az eddigi meccseken, mind a 26 bajnokin csak Dzsudzsák Balázs volt ott a pályán. Varga Ádám, Dejan Djokic és Pape Sissoko már nem a keret tagja.
48'
Egy balról érkező beadást Bárány fejelte a bal sarok mellé.
46'
Németh András sárga lapot kapott, mivel nem engedte elvégezni a szabadrúgást.
45+2'
Vége a játékrésznek.
45'
Elkezdődött a második félidő.
45'
Két perc a ráadás.
44
Helyzet a másik oldalon is, Kocsis beadását Szűcs fejelte a bal sarokra, Szappanos nagyot védett.
44'
Egy kisszöglet után Szemel ívelt be, Nagy Zsolt hat méterről fejelt, de a középre tartó labdát védte Erdélyi.
43'
Gordics rúgott oda Markgráfnak, övé az első sárga lap.
Kern indítása után a kissé kisodródott, leshatárról induló Lukács lőtt, Erdélyi védett, majd ugyanebben a percben Nagy Zsolt lőtt kapu fölé.
34'
Vajda beadása után Bárány a tizenegyes pont környékéről fejelt a léc fölé.
32'
Lukács 13. alkalommal volt eredményes az idényben.
30'
Egyenlített a Puskás Akadémia! Szemel adott be balról, Lukács megelőzte védőjét, és a jobb sarokba helyezett. 1–1
29'
Orján Roland beállításával Hornyák Zsolt 30 játékosnak adott lehetőséget, közülük Lukács Dániel 25-ször játszott. Dala Martin, Patrizio Stronati, Dusinszki Szabolcs, Lamin Colley és Nagy Zorád az idény közben távozott.
26'
Bárány 12. gólját szerezte a mostani bajnokságban.
24'
Vezet a DVSC! Szappanos balra mozdult, Bárány pedig a jobb sarokba lőtte a tizenegyest. 0–1
22'
Tizenegyes a DVSC-nek, Golla hibázott, felrúgta Bárányt.
21'
Labdát veszített a Puskás Akadémia, Kocsis, Gordics, Dzsudzsák volt a labda útja, a csapatkapitány a balösszekötő helyéről azonban méterekkel célt téveszett.
19'
A Loki az első 12 összecsapásukon veretlen maradt a felcsútiakkal szemben (8 győzelem, 4 döntetlen), akik 2019 tavaszán törték meg a rossz sorozatot (2–0). Az előző 2 évben azonban a Puskás Akadémia az eredményesebb a párharcban, hiszen a legutóbbi 10 meccsükből 7-et nyertek meg a felcsútiak és csak 2-t a debreceniek. Ebben a bajnokságban mindkétszer az éppen aktuális vendégegyüttes diadalmaskodott, legutóbb a Nagyerdei Stadionban Nagy Zsolt góljával 1–0-ra a PAFC.
15'
Dzsudzsák az akció után fájlalta a lábát, ápolni kell a vendégek csapatkapitányát.
14'
Közel járt a gólhoz a DVSC. Kontrázotak a vendégek, Dzsudzsák remek indítása után Bárány elemelte a kifutó Szappanos mellett a labdát, az emelés alig tévesztette el a kaput.
A forduló eddigi eredményei: MTK–Paks 0–2, Nyíregyháza–DVTK 3–1, ZTE–Újpest 2–0. Vasárnap még Kazincbarcika–ETO FC és Kisvárda–Ferencváros mérkőzéseket rendeznek.
6'
Dzsudzsák 22 méteres, nem túl helyezett lövését fogta Szappanos.
3'
Orján beadását Nagy Zsolt fejelte kapura, de támaszkodott Kusnyírra, így kifelé járt a szabadrúgás.
2'
Eddig kereken 30-szor mérkőztek meg az élvonalban, és a debreceniek minimális különbséggel állnak jobban, az örökmérleg ugyanis 10 Puskás Akadémia-siker, 11 DVSC-győzelem és 9 döntetlen. Bár csak kétszer végeztek 0–0-ra, a párharcnak mindössze 2.4 a meccsenkénti gólátlaga.
Dzsudzsák helyett Szuhodovszki.
Vajda helyett Guerrero.
Fórum, hozzászólás itt!
Dzsudzsák beadása után Batik fejelt kapu fölé.

Elkezdődött a mérkőzés.
Fórum, hozzászólás itt!
Szintén először kezdő NB I-es bajnokin Mose Szemel, az izraeli középpályás az idényben négyszer kapott lehetőséget csereként.
A Puskás Akadémia védője, Orján Roland pályafutása során először kezdő az NB I-ben. Az élvonalban ez a harmadik mérkőzése.
A DVSC kezdője:
Így kezd a Puskás:
Köszöntjük olvasóinkat! 14.30-kor kezdődik a Puskás Akadémia–Debrecen mérkőzés a labdarúgó NB I 27. fordulójából.