
LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
PUSKÁS AKADÉMIA–DEBRECENI VSC 1–1 (1–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 1600 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Lukács (30.), ill. Bárány (24. – 11-esből)
A mérkőzés online tudósítása itt követhető.
Tagadhatatlan, Felcsúton nincsenek jó emlékek a DVSC augusztusi vendégjátékáról. A Puskás Akadémia két hazai győzelemmel kezdte az idényt (2–1 a Kazincbarcika, 3–2 a Nyíregyháza ellen), és bár utána pont nélkül maradt Kisvárdán (2–1-es vereség), a 4. fordulóban 2–1-re győzött a Ferencváros vendégeként, és 9 ponttal listavezetőként várta a Debrecen elleni hazai találkozót. Öt perccel a rendes játékidő vége előtt még úgy nézett ki, pontosztozkodással zárul a rangadó, ám Szűcs Tamás megpattanó lövésével vezetést szerzett a Loki, majd utána Vjacseszlav Kulbacsuk is gólt fejelt, a Debrecen 3–1-re győzött. A vereség rossz sorozat kezdetét jelentette a Puskás Akadémiánál, a következő négy mérkőzés csak két pontot hozott, a DVSC ugyanakkor emelkedő pályára került, és márciusban úgy érkezett a Pancho Arénába, hogy a tabellán 3. helyezettként várta a meccset. Bármennyire hihetetlen, a Puskás Akadémia házigazdaként az első pontját, pontjait szerette volna megszerezni a tavasszal, mivel a Pakstól (1–2), a ZTE-től (0–1) és a Nyíregyházától (1–2) is vereséget szenvedett – a feladat nem ígérkezett egyszerűnek.
A házigazdánál először kezdett az élvonalban Orján Roland, aki az előző idényben két bajnokin öt percet már futballozhatott, Hornyák Zsolt vezetőedző a védelem jobb oldalán számított a 20 éves labdarúgóra. Nagy meglepetést nem jelentett, hogy Dzsudzsák Balázs nevéhez fűződött az első kaput eltaláló lövés, és az első ígéretes lehetőség is a DVSC előtt adódott a 14. percben. Történt, hogy a 109-szeres válogatott játékos remekül ugratta ki Bárány Donátot, aki húsz méterről átemelt a kapujából kifutó Szappanos Péter felett, ám a labda a bal sarok mellett hagyta el a játékteret. A felcsútiak edzője okkal reklamált, amikor a vendégtérfél közepén, a bal oldali oldalvonalnál Josua Mejías buktatta Németh Andrást, ám Karakó Ferenc játékvezető nem ítélt szabadrúgást. Aztán a 23. percben Wojciech Golla hatalmasat hibázott, a tizenhatoson belül Bárány Donáthoz passzolta a labdát, majd fellökte a támadót. A játékvezető büntetőt ítélt, amelyet meglepetésre ezúttal nem Dzsudzsák Balázs végzett el, hanem a házi gólkirály Bárány Donát, aki nem hibázott. A rutinos lengyel labdarúgó hibája a korábbinál is nehezebb helyzetbe hozta a hazai csapatot, hogy aztán szinte a semmiből sikerüljön egyenlíteni: Mose Szemel centerezésére Lukács Dániel érkezett a rövid saroknál, és remek mozdulattal a jobb sarokba perdített.

NB I, 27. forduló: Puskás Akadémia–Debrecen 1–1 (Fotó: Földi Imre)
A folytatásban előbb Bárány Donát fejese jelentett veszélyt, majd a kiváló fejjátékáról is ismert Nagy Zsolt bólinthatott kapura kecsegtető helyzetből, ám nem tudott túljárni Erdélyi Benedek eszén. Nem sokkal a lefújás előtt Szűcs Tamás fejesénél kellett nagyot védenie Szappanos Péternek, szóval mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ami izgalmas folytatást ígért.
A második félidő elején Bárány Donát fejesénél közel járt a vezetéshez a DVSC, majd Djordje Gordics beadásánál centiméterekkel maradt le a labdáról a vendégek házi gólkirálya. Noha inkább a Loki akarata érvényesült, a két vezetőedző közül Sergio Navarro szánta el magát előbb változtatásra, mégis a Puskás Akadémia előtt adódott komoly lehetőség: Dárdai Pál szöglete után Németh András kevéssel fejelte a labdát a bal sarok mellé. A pillanatokkal korábban becserélt Szuhodovszki Soma nagy helyzetben fölé lőtt, majd ugyanő szabadrúgásból próbálkozhatott, de Szappanos Péter magabiztosan védett. Az idő előrehaladtával egyre inkább érezni lehetett, egyetlen gól eldöntheti a párharcot, Lukács Dániel szép egyéni megmozdulás végén betalált, ám lesről, így maradt az 1–1, és ezzel tavasszal megszerezte első hazai pontját a felcsúti együttes, a DVSC pedig hiába alakított ki több lehetőséget riválisánál, meg kellett elégednie a döntetlennel.
| A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. ETO FC | 26 | 14 | 8 | 4 | 50–27 | +23 | 50 |
| 2. Ferencvárosi TC | 25 | 15 | 4 | 6 | 49–27 | +22 | 49 |
| 3. Debreceni VSC | 27 | 12 | 9 | 6 | 41–32 | +9 | 45 |
| 4. Zalaegerszegi TE | 27 | 11 | 9 | 7 | 41–32 | +9 | 42 |
| 5. Paksi FC | 27 | 11 | 8 | 8 | 49–38 | +11 | 41 |
| 6. Kisvárda | 26 | 11 | 5 | 10 | 32–39 | –7 | 38 |
| 7. Puskás Akadémia | 26 | 10 | 6 | 10 | 32–32 | 0 | 36 |
| 8. Újpest FC | 27 | 9 | 6 | 12 | 35–44 | –9 | 33 |
| 9. Nyíregyháza | 27 | 8 | 8 | 11 | 38–45 | –7 | 32 |
| 10. MTK Budapest | 27 | 7 | 7 | 13 | 45–56 | –11 | 28 |
| 11. Diósgyőri VTK | 27 | 5 | 10 | 12 | 34–47 | –13 | 25 |
| 12. Kazincbarcika | 26 | 5 | 2 | 19 | 25–52 | –27 | 17 |









