Lipcsei Péter: Tóth Alex mentálisan is erős, mindemellett alázatos játékos

R. P.R. P.
2026.01.20. 12:02
null
Fotó: fradi.hu
Lipcsei Péter szerint mentálisan is nagyon erős, alázatos játékos Tóth Alex, akinek átigazolását kedden jelentette be az angol élvonalban szereplő AFC Bournemouth labdarúgócsapata.

 

A Ferencváros emblematikus figurája, a Soroksár SC korábbi vezetőedzője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kiemelte, a másodosztályú együttesnél már a megérkezése pillanatában látták, hogy a most 20 éves futballista nagy tehetség, ugyanakkor nem gondolták volna, hogy ilyen rövid idő alatt és ilyen mértékben lép majd szintet.

„Nagyon örülök, hogy a Bournemouthhoz igazolt, és kíváncsian várom, hogy hogyan fog ott teljesíteni. Persze a Premier League más kávéház, hetente akár két-három mérkőzést is kell ott játszani, de bízom abban, hogy minél több lehetőséget kap majd” – fogalmazott Lipcsei Péter.

A szakember kiemelte, Tóth Alexen hamar látták, hogy gyorsabban gondolkodik, mint a társai, és ahogyan a Soroksárnál, úgy később a Ferencvárosban is hamar felvette a ritmust.

„A munkabírásával soha nem volt gond, ezért remélem, hogy az új klubjában is gyorsan be tud illeszkedni. Lényegesnek tartom azt az alázatot, ami benne megvan, úgy láttam és tapasztaltam, hogy ő nem felejtette el, honnan jött. Mindemellett mentálisan erős futballistáról van szó, és nagyon szurkolok neki, hogy a Bournemouthban is teljes mértékben a feladataira tudjon koncentrálni” – mondta Lipcsei. Hozzátette, reméli, hogy a középpályás számára ez még nem a végállomás, és innen is szintet fog lépni.

„Az a lényeg, hogy itt is építse fel magát, mint ahogyan a Ferencvárosnál tette, aztán játsszon minél többet és jöjjenek a gólok, gólpasszok, hogy aztán hazatérve a válogatottban is jó teljesítményt tudjon nyújtani” – nyilatkozta.

A kilencszeres válogatott Tóth Alexért – sajtóhírek szerint – 12 millió eurót és bónuszokat fizet a Ferencvárosnak az angol élvonal 15. helyén álló Bournemouth. Ez átigazolási rekord, ennyi pénzt ugyanis Magyarországon játszó magyar labdarúgóért még nem fizettek. A játékos öt és fél évre szóló szerződést kötött a klubbal.

Tóth 2023 májusában mutatkozott be a magyar élvonalban, stabil csapataggá az FTC-ben Robbie Keane vezetőedzői kinevezése után vált az előző szezon tavaszi idényében, addig többnyire a másodosztályú Soroksárban szerepelt. A nemzeti együttesben tavaly márciusban játszotta első meccsét.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

A Bournemouth vezetőedzője megerősítette, súlyos Tóth Alex sérülése

Légiósok
2026.10.30. 11:11

„Magyaros” csata lesz az angol Ligakupában, összekerült a Liverpool és a Bournemouth

Angol labdarúgás
2026.10.28. 23:50

A City tizenegyesekkel verte ki a Brightont, a Bournemouth kiütötte a Villát az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Itt a vége? Veszélyben Carrick állása a Bournemouthtól elszenvedett vereséget követően

Angol labdarúgás
2026.10.26. 09:30

Hatalmas védelmi hibák az MU-tól, a Bournemouth simán nyert az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00

Carrick: Ha teljesen őszinte akarok lenni, kicsit letértünk a helyes útról

Angol labdarúgás
2026.10.23. 17:27

A születésnapos Tóth Alex combizomsérülést szenvedhetett, vizsgálat vár rá

Európa-liga
2026.10.23. 10:36

Redzic két gólpasszal segítette döntetlenhez a Salzburgot, Tóth Alex megsérült a Milan ellen

Európa-liga
2026.10.22. 23:25