
Hazai pályán játszotta le idei második edzőmérkőzését a Kazincbarcika, amely a Karcagot fogadta. Kuttor Attila vezetőedző együttese négy nappal korábban Nagymihályon lépett pályára, ahol a szlovák élvonal 5. helyén álló MFK Zemplín Michalovce ellen kétgólos hátrányból felállva 2–2-es döntetlent ért el. Ezúttal nem kapott gólt a csapat, az NB II hatodik helyén telelő ellenféllel szemben az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult, míg a második játékrész elején Makszim Puhtjejev talált be a kapuba, az egygólos előnyt pedig sikerült megőrizni a végéig.
„A felkészülés közepénél tartunk, a mérkőzés ezúttal is elérte a célját. Sok sikert kívánunk a Karcagnak!” – értékelt a kbsc.hu oldalon Kuttor Attila, a Kazincbarcika vezetőedzője.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kazincbarcika–Karcagi SC (NB II) 1–0 (0–0)
Kazincbarcika. Vezette: Dédesi Mátyás
KAZINCBARCIKA, 1. félidő: Juhász – Rácz , Berecz, Smajlagic, Kártik, Slogar, Deutsch, Meszhi, Baranyai, Könyves, Meshack. 2. félidő: Gyollai – Rasheed, Major, Puhtjejev, Szőke, Schuszter, Kin, Ferencsik, Balázsi, Könyves, Meshack
KARCAG, 1. félidő: Fedinisinec – Győri Á., Sághy, Mona, Fábián – Egri, Szűcs, Györgye – Görög, Kaye, Fekete. 2. félidő: Gergely – Kovalovszki, Szekszárdi, Fazekas L., László D. – Hidi, Vida, Sain – Girsik, Székely, Pap Zs.
Gólszerző: Puhtjejev
A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: –
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 10., szombat: MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai)–Kazincbarcika 2–2 (Slogar, Kártik – 11-esből)
Január 14., szerda: Kazincbarcika–Karcagi SC (NB II) 1–0 (Puhtjejev)
Január 17., szombat: Kazincbarcika–FC Kosice (Kassa, szlovákiai)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Makszim Puhtjejev (ukrán-magyar, FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Semir Smajlagic (bosnyák, Hamrun Spartans – Málta, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Ferenczi János (FK Csíkszereda – Románia), Szabó Bálint (FK Csíkszereda – Románia)
Távozók: Blessing Eleke* (nigériai, szabadon igazolható), Varazdat Harojan* (örmény, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bánfalvi Gergő (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –








