Visszavágna a ZTE FC a nyáron kapott pofonért az Újpestnek


SOKAN FÉLTETTÉK a ZTE FC-t az idény előtt a kieséstől, mondván, a nyáron szinte a teljes kerete kicserélődött, olyan kulcsemberek hagyták el, mint a Belgiumba szerződő Dénes Vilmos, az első számú játékmester Yohan Croizet-Kollár, az alapember Bojan Szankovics vagy a Sztefanosz Evangelu, Olekszandr Safranov belsővédő-páros.
A tizennégy, zömében ismeretlen nyári szerzemény alapján nehéz volt megjósolni, mire lehet képes a dél-amerikai futballistákkal telepakolt együttes, amelynek vezetőedzői posztját július 1-jével a portugál Nuno Campos vette át, ám december elején járva megállapítható: előfordulnak hullámvölgyek a csapatnál, ám a teljesítmény biztató.
A klubvezetőség célja, hogy dinamikus, versenyképes, ugyanakkor fiatal tehetségekre épülő csapat alakuljon ki, hosszú távú folyamat eredménye lehet, de azt már elkönyvelhetjük, a pályán jól látható jelei vannak annak, hogy az építkezés eleje sikeres. A rendkívül fiatal átlagéletkorú gárdát (legidősebb játékosa a 27 éves Gundel-Takács Bence, illetve Nagy Zsombor) lendületes, kreatív támadófutball jellemzi, rutintalansága ellenére a bajnokság legjobb formájában lévő együttese jelenleg – legutóbbi három bajnokiját egyaránt megnyerte, a DVTK, az ETO FC és a Paks ellen egyaránt kapott gól nélkül húzta be a három pontot.
Csakhogy az idénybéli talán legfájóbb pofonját éppen vasárnapi ellenfelétől kapta, az 5. fordulóban az Újpesttől szenvedett hazai pályán 4–1-es vereséget. A két csapat ezúttal a Szusza Ferenc Stadionban méri össze erejét, és élünk a gyanúperrel, hogy ezúttal szorosabb lesz az eredmény, lévén a novemberben edzőt menesztő Újpest FC egyelőre keresi identitását és stílusát, míg az nem valószínű, hogy a zalaiak még egyszer elkövetnek olyan szarvashibákat, mint tették augusztus 23-án.
Furcsamód az Újpest teljesít a leggyengébben hazai pályán az évadban, hét bajnokin mindössze öt pontot szerzett, csak a Diósgyőr elleni idénynyitót tudta megnyerni. Bodor Boldizsárral megbízott edzőként a kispadon ugyanakkor először lépnek pályára otthonukban a lila-fehérek, akik Damir Krznar távozása óta két ellentétes meccsen vannak túl. Az ellenfél gyenge pontjaira tökéletesen ráérezve magabiztos játékkal győzték le a Paksot (3–1), majd sima vereséget szenvedtek Kisvárdán (0–3). Sok múlhat azon, miként szerepel két kulcsemberük, a kilencgólos Aljosa Matko és a három gólt, valamint négy gólpasszt jegyző Horváth Krisztofer – na meg persze a túloldalon Skribek Alen és a táncos lábú brazilok.
NB I
16. FORDULÓ
December 7., vasárnap
13.15: ETO FC–Kolorcity Kazincbarcika (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
17.00: Ferencvárosi TC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Szombaton játszották:
December 6., szombat
Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus FC FC 2–0
Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC 0–1
Paksi FC–MTK Budapest 3–1
| 1. Ferencváros | 15 | 8 | 4 | 3 | 31–17 | +14 | 28 |
| 2. Debrecen | 16 | 8 | 4 | 4 | 25–20 | +5 | 28 |
| 3. Paks | 16 | 7 | 6 | 3 | 35–25 | +10 | 27 |
| 4. ETO | 15 | 7 | 5 | 3 | 30–16 | +14 | 26 |
| 5. Puskás Akadémia | 16 | 7 | 4 | 5 | 22–20 | +2 | 25 |
| 6. Kisvárda | 15 | 7 | 2 | 6 | 18–23 | –5 | 23 |
| 7. MTK | 16 | 6 | 2 | 8 | 29–32 | –3 | 20 |
| 8. Zalaegerszeg | 15 | 5 | 4 | 6 | 23–22 | +1 | 19 |
| 9. Diósgyőr | 16 | 4 | 6 | 6 | 23–27 | –4 | 18 |
| 10. Újpest | 15 | 4 | 4 | 7 | 21–26 | –5 | 16 |
| 11. Nyíregyháza | 16 | 3 | 5 | 8 | 18–31 | –13 | 14 |
| 12. Kazincbarcika | 15 | 3 | 2 | 10 | 15–31 | –16 | 11 |








