Molnár Rajmund: Nem stresszelünk, ígéretes, amit csinálunk

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
2025.08.09. 09:16
null
Ha elkapja a fonalat, nagyon nehéz féken tartani az NB I-ben Molnár Rajmundot (fehérben), az MTK támadóját (Fotó: Czinege Melinda)
Molnár Rajmund, az MTK Budapest 22 éves támadója csapata játékáról, a DVTK elleni bajnokiról és a külföldi folytatás esélyéről is beszélt lapunknak.

Két meccs, egy pont az MTK Budapest mérlege az idényben, pedig a közvélekedés szerint az egyik legjobb futballt játssza itthon. A Ferencváros és a DVSC ellen összesen 36 lövéssel próbálkoztak a játékosai, ami elismerést érdemel, de az egy szerzett gól gyenge helyzetkihasználásról árulkodik. 

„Az előző évadban kevesen játszottak úgy, mint mi, és ebben az idényben is megmutatjuk a stílusunkat. Ha nem is párosult eredménnyel, ígéretes volt, amit csináltunk – mondta a Nemzeti Sportnak Molnár Rajmund, a kék-fehérek 22 éves labdarúgója. – Próbáljuk alkalmazkodásra kényszeríteni az ellenfeleinket, de persze előfordulhat, hogy nekünk is változtatnunk kell az elképzeléseinken, mint például az FTC elleni bajnokin. Jobban akartunk kezdeni, de előfordul, hogy döcögős a rajt. Egyáltalán nem stresszelünk, mert még nagyon sok van hátra a bajnokságból. Volt egy-két távozó és érkező nálunk, ám továbbra is erős csapatot alkotunk, az öltözőben minden rendben.”

Az MTK szombaton hazai pályán szerezné meg első győzelmét. A fiatal támadót arról kérdeztük, milyen mérkőzésre számít a szintén egypontos DVTK ellen.

„Minden meccs kemény feladat az NB I-ben, a hétvégi is az lesz. Elemeztük az ellenfelet, tisztában vagyunk azzal, mire számíthatunk tőle. Hogy milyennek látom a Diósgyőrt? Ezzel nem szeretek a mérkőzés előtt foglalkozni, nem akarom, hogy visszaüssön. Nehéz összecsapás elé nézünk, mert a DVTK szeret kontrázni, a rivális hibáira vár, de nyerni akarunk.”

Molnár Rajmund az előző idényben 29 bajnokin öt gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott, a mostani kiírásban pedig egy találata van. Kevesen vitatják, ő az NB I egyik legtehetségesebb támadója, ezért arról kérdeztük, ambicionálja-e a külföldi folytatást, a légióséletet?

„Ezzel nem szoktam foglalkozni, a játékomra próbálok összpontosítani. Ha érkezik egy jó lehetőség, lépnem kell, egyértelmű célom ugyanis, hogy visszakerüljek külföldre. Korábban három évet húztam le a Benficánál, ami nagy hatással volt rám, különleges közegben játszhattam. Azóta voltam fent is, lent is: annak idején, Magyarországra visszatérve az ETO második csapatában megyei mérkőzéseken léptem pályára, úgyhogy megbecsülöm, hogy az MTK-ban sok játéklehetőséget kapok. Huszonkét éves vagyok, tudom, hogy ketyeg az óra, de szerintem elérkezik a megfelelő pillanat. Remélem, a teljesítményemmel rászolgálok, hogy ismét megkapjam az esélyt egy erősebb bajnokság csapatánál.”

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
Augusztus 8., péntek
Kolorcity Kazincbarcika SC–Debreceni VSC 1–2
Augusztus 9., szombat
17.45: MTK Budapest–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
20.15: Nyíregyháza Spartacus FC C–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Augusztus 10., vasárnap
17.45: Zalaegerszegi TE FC–ETO FC (Tv: M4 Sport)
17.45: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)
20.00: Újpest FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Debreceni VSC3216–4+27
  2. Puskás Akadémia225–3+26
  3. Paksi FC2118–4+44
  4. Ferencváros2114–1+34
  5. Újpest FC2114–2+24
  6. Zalaegerszeg225–502
  7. ETO FC224–402
  8. Nyíregyháza 2113–4–11
  9. MTK Budapest2111–2–11
10. Diósgyőri VTK2113–5–21
11. Kisvárda2112–6–41
12. Kazincbarcika332–7–50

 

Legfrissebb hírek

Kulcsjátékosokat kell pótolnia Borbély Balázsnak

Labdarúgó NB I
1 órája

Csak a győzelem segíthet a diósgyőrieknek a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

Szabó János: Nem bánom, hogy védő lettem

Labdarúgó NB I
3 órája

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
6 órája

Sergio Navarro: Ami történt, az megjósolhatatlan

Labdarúgó NB I
6 órája

A csodacserék egy pontot értek az MTK-nak a Debrecen ellen

Labdarúgó NB I
15 órája

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
20 órája

Gólerős nigériai válogatott játékost szerződtetett a DVSC

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik