A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2025.08.11. 22:55

SAJNOS PERIFÉRIÁRA SZORULT a magyar labdarúgás az európai futballban, éppen ezért az NB I nem különösebben vonzó a nyugat-európai csapatok megfigyelőinek, a scoutok inkább Horvátországban, Szerbiában vagy Ausztriában néznek tehetséges játékos után. Magyar-, illetve fiatalszabály ide vagy oda, az akadémiák nem fogják menetrendszerűen termelni a nemzetközi viszonylatban versenyképes játékosokat, időre van szükség, mire lehet foganatja az MLSZ törekvéseinek és a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet előírásainak. Mindenesetre lesznek, mi több, már vannak olyan klubok, amelyeknél az anyagi ösztönzők miatt több lehetőséget kapnak a saját nevelésűek – igaz, ez olykor meg is látszik a teljesítményükön.

Az MTK Budapestnek azonban semmilyen ösztönzőrendszerre nem volt szüksége ahhoz, hogy könnyűszerrel megfeleljen a kritériumoknak, hiszen az elmúlt években rendre a legtöbb fiatalt szerepeltető egyesületek egyike volt (az előző idényben az utanpotlassport.hu kimutatása alapján 4138 perccel végzett az élen). Klubmodellje többek között arra épül, hogy a legügyesebbek játékjogát erősebb bajnokságba értékesíti, sikerét jelzi, hogy ismét beérett egy generáció, amely a középkategóriás bajnokságok megfigyelőinek figyelmét is felkeltette: Kosznovszky Márkot július végén szerződtette az angol másodosztályú Ports­mouth, az ötszörös válogatott Kata Mihályt csapatkapitányként több külföldi klubnál monitorozzák, Molnár Ádin iránt is mutatkozik érdeklődés, és ne feledkezzünk meg Molnár Rajmundról sem, aki négy találattal vezeti a góllövőlistát, s a DVTK ellen szerzett mesterhármasával a forduló legjobbja lett.

Úgy tűnik, összeállófélben van egy sok fiatal magyar alkotta, ütőképes csapat a Hungária körúton, általánosságban viszont elmondható, az NB I-ben szereplő magyar játékos piaci értéke bizonyos életkor fölött folyamatosan csökken – 22-23 évnél idősebb labdarúgót elég nehéz eladni itthonról top tízes bajnokságba –, ezt pedig figyelembe kell venniük az MTK-nál. Ha tippelnem kéne, Molnár Rajmund lehet a következő, aki dobbant, a 22 esztendős csatár képességei alapján megállhatja a helyét máshol is. Olyan srác, akit fűt a bizonyítási vágy, hiszen a Benficánál utánpótláskorúként nem jöttek be a számításai, hazatérve eleinte szenvedett, az ETO II-ben még vármegyei meccseken is játszott, és hajtja, hogy ismét kitörjön az NB I-ből – ha így folytatja, összejöhet neki az újabb külföldi lehetőség.

 

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
14 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
22 órája

Több mint sportlétesítmény – átadták az MTK Sportparkot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:11

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:06

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:03

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik