Felkészülés: a Kazincbarcika 2–1-re vesztett Eperjesen, a DVSC négyet kapott a Kassától

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 19:09
null
Fotó: Kolorcity Kazincbarcika SC Facebook
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Kazincbarcika az első percben vezetést szerzett, de végül 2–1-re alulmaradt a szlovák élvonalba idén visszajutó Tatran Presovval szemben a két csapat szombat esti felkészülési mérkőzésén. A DVSC sem járt jobban szlovákiai ellenfelével, a Loki 4–1-re kikapott a kassaiaktól, míg a ZTE zárt kapus meccsen 3–1-re legyőzte a szlovén élvonalbeli Murát.

„Az eredménytől függetlenül ugyanazt tudom mondani, amit eddig is, a mérkőzés elérte a célját. Nagyon jó értékmérő volt, tanulunk belőle. A vadonatúj Tatran Arena nagyon szép, a hazaiaknak sok sikert kívánok a bajnokságban!” – idézi Kuttor Attila vezetőedzőt a kazincbarcikai klubhonlap, amely felhívja a figyelmet, hogy az új igazolásokon kívül pályára lépett több próbajátékos is a magyar csapatban. 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
TATRAN PRESOV (Eperjes, szlovákiai)–KAZINCBARCIKA 2–1 (0–1)
Eperjes, Tatran Arena, 2200 néző
KBSC: Gyollai (Dombó, 60.) – Szujó (Schuszter, 60.), Rácz L. (Harojan, 60.), Meszhi (Ferencsik B., 87.), Sós B. (Kun, 87.) – Major M. (Boros Zs., 60.), Szőke G. (Mulac, 60.), Kártik (Tóth M., 60.) – Prosser (Balázsi L., 80.), Slogar (Makrai, 60.), Szabó M. (Trencsényi, 60.). Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Wolsztynski (53.), Begala (60.), ill. Szabó M. (1.) 
Forrás: Kolorcity Kazincbarcika Sport Club


A kassaiak az első félidő hajrájában, majd a második közepén is két gólt szereztek rövid idő leforgása alatt, a hajrában Kocsis Dominik beadása után Regenyei Gergő fejjel szépített. A Lokiból különböző okok miatt miatt hiányzott Bárány Donát, Szécsi Márk, Szuhodovszki Soma, Amos Youga, Maximilian Hofmann és Yacouba Silue.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–FC KASSA (szlovákiai) 1–4 (0–2)
Pallag
DVSC: Varga Á. – Tercza, Lang, Mejías, Hornyák, Vajda B., Cibla, Dzsudzsák, Manzanara, Szűcs T., Batai. Csereként pályára lépett: Pálfi, Gyenti, Szakál, Kocsis D., Regenyei, Batik, Nwachukwu, Egri, Bodnár, Patai. Vezetőedző: Sergio Navarro
Gólszerző: Regenyei (85.), ill. Madlenák (39.), Magda (42.), Kruzliak (63. – 11-esből), Miljanic (67.)
Forrás: dvsc.hu


A zalaiak a bajnoki főpróbát tartó szlovén Mura elleni mérkőzésüket is zárt kapuk mögött játszották le. A megyei lap, a Zaol információi szerint Skribek Alen két gólt szerzett, az elsőt tizenegyesből.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ZALAEGERSZEGI TE–NS MURA (szlovén) 3–1 (1–0)
Gólszerző: Skribek (8., 50. – az elsőt 11-esből), Dénes Cs. (70.), ill. Glavan (64.)
Forrás: zaol.hu

 

 

Legfrissebb hírek

Agyrázkódása volt, már jobban van a Debrecen középpályása

Labdarúgó NB I
23 órája

„A pálya talajával meg kellett küzdenie mindkét csapatnak” – Radenkovics a DVTK Barcika elleni döntetlenje után

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 10:41

Senkinek sem jó döntetlen a borsodi rangadón – nem bírt egymással a Kazincbarcika és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 16:24

A ZTE utolsó pillanatban szerzett góllal győzte le a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 14:26

Videó: a ZTE támadója már a kapus mellett is elhúzta a labdát, majd mellé lőtt

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 14:20

Bakti Balázs: A védőinkre bízzuk a birkózást a paksiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 08:50

Sergio Navarro: Nagyon megtisztelő ezekkel a futballistákkal együtt dolgozni, fantasztikus csapatunk van

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:59

Ez sima volt: a Debrecen három góllal győzött a Nyíregyháza otthonában a keleti rangadón

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:00
Ezek is érdekelhetik