Tizennégy év után vezet újra férfi NB I-es meccset női játékvezető

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.05.24. 08:23
Kulcsár Katalin 14 év után vezet férfi NB I-es meccset (Fotó: Getty Images)
Kulcsár Katalin vezeti a szombati MTK Budapest–Újpest FC mérkőzést az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában.

Kulcsár Katalin vezeti szombaton az MTK Budapest–Újpest FC bajnoki meccset, az első számú magyar női játékvezető pályafutása második férfi élvonalbeli mérkőzését vezeti.

A 40 éves Kulcsár még 2011. május 22-én mutatkozott be az élvonalban, akkor a Siófok–Bp. Honvéd mérkőzést vezette. Gaál Gyöngyi után ő volt a második női játékvezető, aki a férfi NB I-ben vezetőbírói küldést kapott.

Kulcsár 14 évvel ezelőtti mérkőzése óta nem volt női játékvezető az NB I-ben, partjelzőként viszont a mostani idényben Vad Anita közreműködött a Puskás Akadémia–ETO FC Győr (0–3) bajnokin. A játékvezetéstől visszavonuló Vad II István húga egyébként ezen a meccsen is közreműködik.

Kulcsár Katalin korábban közreműködött női Eb-n és női vb-n, vezetett női Bajnokok Ligája-döntőt, 2016-ban pedig megválasztották a világ legjobb női játékvezetőjének. Ebben az idényben két bajnokit vezetett a másodosztályban, valamint a női BL csoportkörében a Twente–Real Madrid és a Hammarby–FC Barcelona meccset fújta, illetve ő dirigált a sorozat FC Barcelona–Chelsea elődöntőjében.

NB I, A 33., UTOLSÓ FORDULÓ PROGRAMJA
Május 24., szombat
15.00: MTK Budapest–Újpest FC (Tv: M4 Sport+) Vezeti: Kulcsár Katalin
17.30: Fehérvár FC–DVSC (Tv: M4 Sport) Vezeti: Bogár Gergő
20.00: Puskás Akadémia–DVTK (Tv: M4 Sport+) Vezeti: Pintér Csaba
20.00: ETO FC Győr–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) Vezeti: Berke Balázs
Május 25., vasárnap
14.15: Nyíregyháza Spartacus FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
Pénteken játszották
Paks–Kecskemét 1–1

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Ferencvárosi TC32199462–30+3266
  2. Puskás Akadémia32196754–35+1963
  3. Paksi FC33169865–47+1857
  4. ETO FC Győr321411748–35+1353
  5. MTK Budapest321371252–44+846
  6. Diósgyőri VTK3211111040–47–744
  7. Újpest FC328141035–43–838
  8. Nyíregyháza 32981531–52–2135
  9. Zalaegerszegi TE327121335–42–733
10. Debreceni VSC32871749–59–1031
11. Fehérvár FC32871734–49–1531
12. Kecskeméti TE334131631–53–2225

 

 

Legfrissebb hírek

Nézők nélküli meccsen búcsúzik az NB I-től a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
9 órája

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
16 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
17 órája

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
21 órája

Guilherme Teixeira: Már ott motoszkál a fejünkben a jövő heti kupadöntő

Labdarúgó NB I
22 órája

A Nyíregyháza kapusa, Dala Martin biztos kézzel ragadta meg a lehetőséget

Labdarúgó NB I
23 órája

Erős Gábor a nagy kihívásról: Nem építünk új csapatot az NB I-re

Labdarúgó NB II
Tegnap, 6:36
Ezek is érdekelhetik