Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

D. S. B.D. S. B.
2025.03.21. 16:11
null
Beke Péter gólja döntött a Nyíregyháza javára a Bihor ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Több NB I-es csapathoz hasonlóan a Nyíregyháza Spartacus is felkészülési mérkőzést játszott a válogatott szünetben. Tímár Krisztián csapata hazai pályán 1–0-ra nyert a román másodosztályban szereplő nagyváradi Bihor ellen.

A klub honlapjának beszámolója szerint a mérkőzés jó iramban kezdődött, az első helyzet a nyírségieké volt, akik aztán negyedóra után vették át a meccs irányítását. A hazaiak fölénye viszonylag hamar, már a 28. percben góllá érett, amikor Kovácsréti Márk jobb oldali akciója után a beadást Beke Péter bólintotta a Bihor kapujába.

A folytatásban mindkét csapatnak akadtak lehetőségei a gólszerzésre, de a védelmek állták a sarat, így a Nyíregyháza legyőzte a nagyváradiakat felkészülési mérkőzésen.

„Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, egy agresszív és fizikailag jó csapat ellen. Örülök, hogy helyzeteket tudtunk kialakítani, de a kihasználásukon még javítanunk kell” – értékelte a mérkőzést Tímár Krisztián.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Nyíregyháza Spartacus (NB I)–FC Bihor Oradea (romániai, II. o.) 1–0 (1–0)
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Temesvári, Alaxai (Korrea 75.), Jokics (Keresztes 75.), Navrátil (Kovács K. 65.) – Toma (Keita a szünetben), Kovács M.(Radosevics, a szünetben) – Benczenleitner (Nagy B., 65.), Kovácsréti (Deaconu, a szünetben), Beke (Marong, 65.) – Eppel (Medved, 65.). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Beke P. (28.)

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 15:12

Felkészülés: háromgólos ETO FC-győzelem a Komárom ellen, nyert a Fehérvár és a Paks is

A ZTE két góllal kapott ki a horvát Varazdin ellen.

 

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 22:03

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47