Jelentős haszonnal értékesítette kapusát a Diósgyőr

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.23. 10:26
Tóth Balázs (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos felületein közölte, hogy Tóth Balázst jelentős haszonnal értékesítette a Nyíregyháza Spartacusnak.

 

„Köszönjük Tóth Balázsnak az elmúlt félévet, jó munkát végzett az edzéseken, és nagy segítségünkre volt kooperációs partnerünk, a Kolorcity Kazincbarcika jó bajnoki szereplésének támogatásában idézte a klub honlapja Bajúsz Endrét, a DVTK sportigazgatóját. – A bajnokság vége után több klub is érdeklődött iránta, és végül a Nyíregyháza Spartacusszal állapodtunk meg, akik megadták az általunk meghatározott vételárat. Tóth Balázs további pályafutásához sok sikert kívánunk! Helyére Karlo Sentic a kiszemeltünk, aki péntektől már Diósgyőrben is edz.”

„Ő betöltheti azt a szerepet, amit neki szánunk. A szövetség által elvárt fiatal szabálynak megfelel, de nem csak ezért igazoltuk, hanem mert tehetsége miatt hosszú távon megoldást jelenthet számunkra kapus poszton”mondta Fekete Tivadar, a Nyíregyháza sportigazgatója. Tóth Balázs három évre írt alá.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Herbák Máté (Németország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Tóth Borisz (BFC Siófok), Csatári Gergő (Kazincbarcika), Benkő Péter (szlovák-magyar, Salgótarján BTC), Jeremie Obounet Moussango (gaboni, FC Kosice Szlovákia), Viczián Ádám (Tiszakécske) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Kállai Kevin (Mezőkövesd)
Távozók: Csirmaz István (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Pernambuco (José Vitor Rodrigues da Silva dos Santos, brazil, szabadon igazolható), Tóth Balázs (Nyíregyháza)
Kölcsönbe távozók: Bokros Szilárd (FC Kosice – Szlovákia)
Kölcsönből visszatér klubjához: Szabó Levente (Fehérvár FC, onnan Eintracht Braunschweig – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Kovács Milán (Gyirmót FC Győr), Tóth Balázs (Diósgyőr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatér: Cseh Norbert (Tiszaújváros), Németh Barnabás (BFC Siófok), Pataki Bence (Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Dala Martin (Fehérvár FC, kölcsön után), Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia, kölcsön után)
Távozók: Sigér Ákos (szabadon igazolható), Vass Patrik (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Vida Kristopher (Kisvárda) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nagy Dominik (ETO FC Győr, Vasas FC, szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
Tegnap, 15:34

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:48

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A Sopron 100 pontot dobott Szigetszentmiklóson a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.19. 18:56
Ezek is érdekelhetik