Újpest: Rendkívül motivál, hogy újra szerepelhessek a válogatottban – Kiss Tamás

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.09.01. 09:13
null
Kiss Tamás, az Újpest szélsője három gólpasszt adott a bajnoki idényben, de gólt még nem szerzett – vajon pénteken betalál a Kisvárda kapujába? (Fotó: Dömötör Csaba)
Kiss Tamás, a lila-fehérek szélsője örül, hogy nem idegenben kell pályára lépni, s pénteken is úgy akar futballozni, hogy legközelebb, októberben meghívót kapjon a nemzeti csapatba.

 

Eredetileg nem Újpesten, hanem Kisvárdán került volna sor pénteken a két együttes bajnokijára, de a Várkerti Stadion talaja használhatatlanná vált, a bakteriális fertőzés olyan algásodást és kárt okozott, hogy teljes talajcserére lesz szükség.

„Annak természetesen nem örülünk, hogy tönkrement a gyepszőnyeg, annak viszont igen, hogy nem kellett elutaznunk, így újra hazai közönség előtt léphetünk pályára – mondta lapunknak Kiss Tamás, az újpestiek 22 éves, kétszeres válogatott szélsője. – A múlt héten legyőztük idehaza az ZTE-t kettő egyre, nem lehet más célunk a Kisvárda ellen sem. Bár már az első percben vezetést szereztünk, s az első negyedórában jól is futballoztunk, ezután sajnos átadtuk a területet a Zalaegerszegnek. Az első félidő hajrájában Vincent Onovo kidőlt a sorból, a kellő agresszivitást is elveszítettük a középpályáról, Banai Dávidnak pedig több nagy védést kellett bemutatnia. Érthetetlen, miért álltunk teljesen vissza, pénteken ezt nem tehetjük meg. A Kisvárda nem kezdett jól, de nekünk nem ezzel, hanem magunkkal kell foglalkoznunk.”

Az Újpestnek már segíthet Tajti Mátyás is, aki vasárnap írt alá, a ZTE-ből érkezett. A szakmai stáb szinte biztosan számíthat Vincent Onovóra is, akinek felszakadt a szemöldöke, és három öltéssel kellett összevarrni.

„Tajti Mátyást ismerem az U21-es válogatottból, az egy az egy elleni játéka és a mélységi passzai kiemelkedőek, biztos vagyok benne, hogy az Újpest hasznára lesz. Ami engem illet, örültem, hogy a Fehérvár elleni két gólpasszom után a Zete ellen is az én beadásomból született az első gól. De ideje lenne már gólt is szereznem – legutóbb tavaly áprilisban voltam eredményes Felcsúton, az MTK ellen. Igaz, fél évet kihagytam, a tavasszal nem léptem pályára lábfejtörés miatt. A szezonból már lepörgött öt meccs, remélem, a Kisvárda ellen megtörik a jég. Kiemelkedően kell futballoznom, hiszen az Újpest sikeressége mellett rendkívül motivál, hogy két év után újra szerepelhessek a nemzeti csapatban: most nem kaptam meghívót, de októberben újra válogatott szünet következik...”

NB I, 2023–2024, 6. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Szeptember 1., péntek
20.00: Újpest–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor
Szeptember 2., szombat
15.15: MTK–Diósgyőr (Tv: M4 Sport+)Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
19.30: Paks–Fehérvár (Tv: M4 Sport)Paks, Paksi FC Stadion
Szeptember 3., vasárnap
14.15: Mezőkövesd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)Mezőkövesd, Városi Stadion
17.15: Zalaegerszeg–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
19.30: Debrecen–Kecskemét (Tv: M4 Sport)Debrecen,Nagyerdei Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK531110–5+510
2. Kecskeméti TE4318–3+59
3. Debreceni VSC4319–5+49
4. MTK Budapest52216–4+28
5. Puskás Akadémia52219–10–18
6. Újpest FC52218–9–18
7. Ferencvárosi TC32112–6+66
8. Paksi FC41216–8–25
9. Fehérvár FC51138–10–24
10. Kisvárda51134–9–54
11. Zalaegerszegi TE5144–9–53
12. Mezőkövesd4134–10–61
Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
8 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
19 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56
Ezek is érdekelhetik