NB I: Nem számítottam szép játékra – Szrdjan Blagojevics

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2023.08.01. 07:46
null
Szrdjan Blagojevics csapata a második félidőben felőrölte a Mezőkövesdet (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 1. fordulójának hétfő esti mérkőzésén a Debrecen hátrányból felállva 3–1-re megverte a vendég Mezőkövesdet. A mérkőzés után Szrdjan Blagojevics és Kuttor Attila is értékelt lapunknak.

 

Szrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője nem tudja, milyen lett volna a második félidő, ha Sztefan Loncsar nem egyenlít.

– Ott folytatták, ahol az előző idényben befejezték.
– Ez már új bajnokság, örülök, hogy győzelemmel kezdtünk. Nem számítottam szép játékra, mindig nehéz az első forduló. Éreztük a nyomást az első félidőben, ennek a bizonyítéka, hogy alapvető hibákat követtünk el, gólt is kaptunk. Sztefan Loncsar gyönyörű találata életben tartotta a csapatot, nem tudom, mi lett volna, ha vezet az ellenfél a szünetben.

– A második félidőben sokkal agresszívabb DVSC-t láthattunk. Min változtattak?
– Néhány taktikai váltást hajtottunk végre, hiszen a Mezőkövesd meglepett minket a védekezésével. A második félidővel elégedett vagyok, sok helyzetünk volt. Az első meccset megnyerni nagy lépés, csütörtökön újabb feladat vár ránk.

– A hétközi európai kupameccs jegyében több változás is volt a kezdőcsapatban. Elégedett azokkal, akik lehetőséghez jutottak?
– Korábban is mondtam, többet kell rotálnunk, ezért volt fontos a stabil keret kialakítása. Tudom, ez nem volt egyszerű Vajda Botondnak, Joao Oliveirának vagy Bárány Donátnak, az utóbbi ráadásul régen volt kezdő, s korábban éppen a Mezőkövesd ellen sérült meg, Elégedett vagyok velük, bizonyították, hogy lehet rájuk számítani.

LABDARÚGÓ NB I

1. FORDULÓ
Debreceni VSC–Mezőkövesd 3–1 (
1–1)
Debrecen,Nagyerdei Stadion,4844néző.Vezette:Káprály
Gólszerző:
Loncsar (33., 55.), Dorian Babunszki (90+2.), ill. Drazsics (27.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 1. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Július 28., péntek
MTK–Paks 1–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
2223
Július 29., szombat
DVTK–Puskás Akadémia 0–1
Miskolc,DVTK Aréna
Berke Balázs7579
Újpest–Fehérvár 2–1Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc5086
Július 30., vasárnap
ZTE–Kisvárda 0–2Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Andó-Szabó Sándor2314
Július 31., hétfő
DVSC–Mezőkövesd 3–1Debrecen,Nagyerdei Stadion
Káprály Mihály
4844
Szeptember 27., szerda
19.00:Ferencváros–Kecskemét (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik