NB I: a fiatal Körmendi Kevin a kezdőcsapatba kerülésért harcol

B. T.B. T.
2023.08.07. 13:03
null
Körmendi Kevin (pirosban) hétfőn a KTE ellen a pályafutása második NB I-es meccsén szerepelhet (Fotó: kisvardafc.hu)
A kupagyőztes ZTE FC után a legutóbbi bajnokság második helyezettjét, a KTE-t is legyőzné idegenben a Kisvárda.     

 

Három újoncot avatott a Kisvárda Master Good a nyitó fordulóban, Zalaegerszegen: a gólpasszal jelentkező horvát-bosnyák Branimir Cipetic és az ugyancsak remek játékkal kirukkoló Czékus Ádám a kezdőcsapatban kapott helyet, Körmendi Kevin a hajrában csereként lépett pályára. Velük együtt immár 77-re emelkedett azon játékosok száma, akik bemutatkoztak a hatodik éve az élvonalban szereplő szabolcsi csapat színeiben. A 22 éves Körmendi Kevinnek volt a legemlékezetesebb a bemutatkozás, merthogy a Puskás Akadémiától kölcsönvett, az előző idényt az NB II-es Csákvárnál töltő ballábas középpályás zalaegerszegi születésű.

„Amikor kiderült, a két csapat felcserélte a pályaválasztói jogot, nem voltam szomorú, hiszen titkon reménykedtem benne, hogy szülővárosomban, a nevelőklubom ellen mutatkozhatok be az élvonalban – mondta lapunknak Körmendi Kevin.Kint volt a meccsen apukám és a nagypapám, valamint több barátom, anyukám pedig televízión keresztül követte a mérkőzést. Mindannyian boldogok voltak, én is, hiszen győztes meccsen estem át a tűzkeresztségen. Egyáltalán nem zavar, hogy csak nagyjából negyedórát töltöttem a pályán, számítottam rá, hogy eleinte nem a kezdő tizenegyben jut nekem hely, de idővel ki akarom harcolni a tagságot. Akkor sem leszek csalódott, ha hétfőn Kecskeméten is a padról kell beszállnom, nagyon jó csapat a miénk, tele kitűnő futballistával, senkinek sem szabad a sértődöttet játszania, ha a cserék közé szorul, hanem onnan is segíteni kell az együttest.”

A kisvárdaiak helyzete hasonló, mint a nyitányon, ismét idegenbeli Európa-konferencialiga-meccsről csalódottan hazatérő csapat lesz a csata házigazdája. A kecskemétiek ráadásul 120 (hosszabbításokkal együtt több mint 130) perces meccsen vannak túl, és a lettországi Rigából hazatérve leküzdött távolság sem lebecsülendő.

 

NB I, 2023–2024, 2. FORDULÓ
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 4. péntek
Puskás Akadémia–Újpest 3–3Felcsút, Pancho Aréna
Pintér Csaba3700
Augusztus 5., szombat
Mezőkövesd–DVTK 2–4Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István3915
Augusztus 6., vasárnap
Fehérvár–Ferencváros 3–5Székesfehérvár, Sóstói Stadion
Bognár Tamás
7051
ZTE FC–MTK Budapest 2–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Csonka Bence
1823
Augusztus 7., hétfő
20.00:Kecskeméti TE–Kisvárda (Tv:M4 Sport)Kecskemét, Széktói Stadion
Szeptember 27., szerda
19.00:Paks–DVSCPaks, Paksi FC Stadion
Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Paks, de a három pont a Puskás Akadémiáé lett

Labdarúgó NB I
1 órája

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
6 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
9 órája

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
11 órája

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:46

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 19:28

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21