NB I: U-válogatott védő a Paks hatodik nyári igazolása

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.28. 18:58
null
Temesvári Pakson folytatja (Fotó: Paks)
Az NB I-ben szereplő Paks hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Szeged-Csanád Grosics Akadémiától távozó utánpótlás-válogatott védőt, Temesvári Attilát.

 

Temesvári a Vasasnál indította karrierjét, majd 2014-ben a Honvéd utánpótlásában folytatta. Ezt követően megfordult Tiszakécskén és Győrben, majd onnan igazolt Szegedre, ahol 23 évesen a csapatkapitányi karszalagot is viselhette.

Így jutott el Paksig, ami azt jelenti, hogy karrierje során először az NB I-ben is kipróbálhatja magát. Az U17-től kezdve rendszeresen erősítette a korosztályos válogatottakat, ez most megadhatja az esélyét, hogy a felnőttben is bemutatkozhasson.

„Nagyon örültem a Paks megkeresésének, így a lehetőségeim között nem is hezitáltam sokáig. Magabiztosan és bizakodóan jöttem, már alig várom, hogy belevessem magam az itt folyó munkába. Célom, hogy mihamarabb bemutatkozhassak az NB I-ben, majd szeretnék stabil helyet kiharcolni magamnak a csapatban, és segíteni a klubot a minél jobb eredmények elérésében” – fogalmazott a Paks hivatalos oldalának Temesvári.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Beke Péter (Budafoki MTE), Hegedűs János (Vasas FC), Kovács Krisztián (ETO FC Győr, szabadon igazolható), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Silye Erik (Vasas FC), Temesvári Attila (Szeged GA)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatér:
Szabó Bálint (Antalyaspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bogdán Ádám (Ferencváros, szabadon igazolható), Dombó Dávid (Vasas FC, szabadon igazolható), Gróf Dávid (Levadiakosz – Görögország), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
Távozók: Kádár Tamás (MTK Budapest), Kesztyűs Barna (Nyíregyháza), Kovács Nikolasz (Budapest Honvéd),Lorentz Márton(Budafoki MTE), Nagy Gergely(PASZ Lamia 1964 – Görögország), Rácz Gergő (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Sajbán Máté (Zalaegerszegi TE FC), Varga Barnabás (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók:Tamás Olivér(Birkirkara FC – Málta)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs József (MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kinyik Ákos (Bp. Honvéd)




NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők: Borvető Áron
(Haladás), Daru Bence (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Dimitrije Acsimovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia),Magyar Zsolt (Szeged-Csanád GA), Óvári Zsolt (ETO FC Győr), Palincsár Martin (MTK), Radics Márton (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Vaits Marcell (Hódmezővásárhely – kölcsönből vissza)
Távozók:
Géresi Krisztián (Vasas – kölcsönből vissza, onnan ?), Szatmári Lóránd (?), Szakály Dénes (Csákvár), Farkas Aurél (Csákvár), Kundrák Norbert (Debreceni VSC – kölcsönből vissza), Rédling Kevin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Simon Ádám (visszavonult), Vári Barnabás (visszavonult), Temesvári Attila (Paks)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik