NB I: Csercseszov óva intette Lisztest: maradjon a földön, ne szálljon el!

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.04.02. 21:39
null
Csercseszov gratulált Lisztesnek, de egyúttal óva is intette (Fotó: Koncz Márton)
Sztanyiszlav Csercseszov a játék képével igen, a 2–2-es döntetlennel nem volt elégedett a Mol Fehérvár elleni bajnokin, a duplázó Lisztes Krisztiánt pedig óva intette attól, hogy elszálljon. Bartosz Grzelak sem volt maradéktalanul boldog az egy pont miatt, viszont ahogy mondta, ezt is megbecsülik a Fehérvárnál.

A Nemzeti Sport újságírója azzal a kérdéssel kezdte, hogy Sztanyiszlav Csercseszovnak volt-e ideje már gratulálnia a duplázó Lisztes Krisztiánnak.

„Természetesen volt már időm erre, ahogy azt is elmondtam neki, hogy ettől még maradjon két lábbal a földön és nehogy elszálljon. Nálunk nem fontos, hogy egy játékos hány éves, annak örülök, hogy már egy hónapja sérülésmentes, és miután nem utazott el az utánpótlás-válogatottal, így el tudta végezni a megfelelő edzésmunkát az irányításom alatt, s ezzel lehetősége nyílt, hogy segítse a mai meccsen a csapatot. Remélem, innentől kezdve konstansan tudja végezni az edzésmunkát sérülés és betegség nélkül. Az ugyanis még egy idősebb játékosnál is gondot okoz, ha emiatt kihagyásra kényszerül, ilyen fiatal korban pedig még nehezebb felhozni egy bizonyos szintre a játékost.”

A 2–2-es döntetlennel végződött mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, az első félidőben is elégedett volt a játék képével, de a sérülések, a hiányzók miatt cserélniük kellett, illetve változtatni a játékszisztémán a szünetben. A két csere – Baráth Péter, Lisztes Krisztián – pedig nagyon jól segítette a csapatot. A végeredménnyel nem elégedett, de a mutatott játékkal igen, és ez volt az első lépés ahhoz, hogy a következő idényben ismét a nemzetközi porondon játsszon a Ferencváros. Karaktert mutattak, és a játékosok értik azt, mit vár el tőlük a pályán.

Bartosz Grzelak, a Mol Fehérvár vezetőedzője a következőket mondta a pontszerzés után.

„Amivel maximálisan elégedett vagyok, az a játékosok hozzáállása. Ez abban nyilvánult meg, hogy nemcsak a vezetés megszerzéséig játszott jól a csapat, hanem amikor fordított a Ferencváros, akkor volt bennünk annyi, hogy visszajöttünk a mérkőzésbe. Az érzéseim azonban vegyesek, bár nem vagyok vak, nem véletlen, hogy a Ferencváros a tabella élén áll, a Fehérvár pedig egyenlőre az alsóházban. Ezzel együtt meg lehetett volna mind a három pont, emiatt csalódott vagyok, de az egy pontot is megbecsüljük.”

Szóba került a második gólnál hibázó Csongvai Áron is, akihez a vezetőedző a meccs lefújása után odament, s mint a sajtótájékoztatón elmondta, a maradéktalan támogatásáról, bizalmáról biztosította a védőt. Nagyon tehetséges játékosnak tartja, akiben sok potenciál rejlik, és vezéregyéniségnek tartja. Emellett szót ejtett a pontot érő gólt szerző Makarenkóról, aki bár már nem fiatal, de az edzésmunkája példaértékű, és amint beállt, látszott, hogy jó helyen van nála a labda.

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ
Ferencváros–Mol Fehérvár 2–2 (0–1)
Budapest,Groupama Aréna,12 079néző.Vezette:Bogár
Gólszerző:Lisztes (59., 70.), ill. Stopira (7.), Makarenko (79.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik