NB I: Minél hamarabb nyernünk kell egy meccset – Török László

2023.03.12. 08:12
null
Török László szerint valami hiányzik a Kisvárda játékából (Fotó: Kovács Péter)
A DVSC 1–0-ra nyert a Kisvárda vendégeként a labdarúgó NB I 23. fordulójában, ezzel feljött a tabella 3. helyére. Így értékeltek a vezetőedzők.

 

Török László, a Kisvárda vezetőedzője: – Ezúttal talán egy fokkal jobban játszottunk, mint a Kecskemét ellen, de a lényeg ugyanaz: veszítettünk. Az volt a terv, hogy az előző kör rossz befejezése után húzunk egy vonalat, és saját erőnkből harcoljuk ki a dobogós helyezést, de ezzel a vereséggel lecsúsztunk. A letámadások még egész jól sikerültek, sok labdát is szereztünk belőlük. Megvolt a ritmusa a védekezésből támadásba átmenetnek, ugyanakkor a legnagyobb gondot az okozta, hogy többször labdát veszítettünk, így három-négy kontratámadást is vezethetett a Debrecen. Leginkább a támadójátékunk nem működik, ránk eddig a sokgólos meccsek voltak jellemzők, most egy születik, és azt sem mi szerezzük. Minél hamarabb nyernünk kell egy meccset, az meghozhatja a fordulatot. A játékunk fel van építve, a labdával is eljutunk a tizenhatoson belülre, de nincsenek érkezők, az átlövéseink vagy nem találnak kaput, vagy blokkolják őket. Talán a minőség hiányzik, talán a szerencse, esetleg mindkettő, de egy biztos: változtatnunk kell.

Szrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője: – Rászolgáltunk a három pontra. Úgy tudom, régen győztük le a Kisvárdát, sőt ebben a stadionban még nem is nyert a csapat. Az is büszkévé tesz, hogy a bajnokságban a legjobb négy együttes elleni meccseken most szereztünk először három pontot. Pedig sok gonddal küszködtünk a héten, beteg és eltiltott játékost is pótolnunk kellett. Olekszandr Romancsuk nem tipikus jobbhátvéd, emiatt változtattunk a felálláson, de elégedett vagyok a teljesítményével, ahogy a többiekével is. Sok energiát tettünk ebbe a mérkőzésbe, az első félidőben gyors támadásokat vezettünk, Alekszandrosz Kiziridisznek több helyzete is volt. Aztán a második félidő elején megszereztük a vezetést, utána hátul végig stabilak voltunk. Most az a cél, hogy a következő héten sikeres legyen a rehabilitációs munka és a felkészülés a következő bajnokira. Nehéz sorozaton vagyunk túl, élcsapatokkal játszottunk a bajnokságban és a kupában, ezekből a meccsekből összességében jól jöttünk ki, de továbbra is keményen kell dolgoznunk.

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

Kisvárda–Debreceni VSC 0–1 (Do. Babunszki 48.)
Kisvárda,Várkerti Stadion,2450néző.Vezette:Káprály

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2022–2023, 23. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 11., szombat
Kisvárda–Debreceni VSC 0–1
Kisvárda, Várkerti Stadion Káprály Mihály
2450
Paks–Mol Fehérvár 2–1
Paks,Fehérvári úti StadionBerke Balázs
1785
Budapest Honvéd–Zalaegerszegi TE 1–0 Budapest, Bozsik ArénaErdős József
3000
Március 12., vasárnap
14.05: Kecskeméti TE–Vasas (Tv: M4 Sport+)Kecskemét,Széktói StadionFarkas Ádám
16.00: Újpest–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
18.15: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 15 5 2 46–17 +29 50
2. Kecskeméti TE 22 8 12 2 31–22 +9 36
3. Debreceni VSC 23 9 7 7 38–34 +4 34
4. Paksi FC 23 9 5 9 40–38 +2 32
5. Kisvárda 23 8 8 7 34–37 –3 32
6. Puskás Akadémia 22 7 9 6 27–28 –1 30
7. Mezőkövesd 22 7 7 8 24–28 –4 28
8. Zalaegerszegi TE 23 7 6 10 28–28 0 27
9. Budapest Honvéd 23 6 7 10 26–36 –10 25
10. Mol Fehérvár 23 6 6 11 28–34 –6 24
11. Újpest FC 22 6 6 10 27–38 –11 24
12. Vasas FC 22 3 10 9 17–26 –9 19

 

Legfrissebb hírek

A NEKA 21 góllal verte a Dunaújvárost

Kézilabda
3 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:47

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06
Ezek is érdekelhetik