Windecker problémáját a túl sok koffein okozta; nem volt túlzó a halálcsoport kifejezés a férfi kosarasoknak

S. T. J.S. T. J.
2022.09.08. 23:47
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.


Nem úgy alakult Windecker Józsefnek az elmúlt hét szombatja, ahogyan remélte. A Paksi FC középpályása a Kecskeméti TE elleni idegenbeli mérkőzésen már az 5. percben büntetőt hozott össze, majd Waltner Róbert vezetőedző a 10. percben lecserélte. Lapunknak a játékos elmesélte, már a bemelegítésnél rosszul érezte magát, ám mert segíteni szeretett volna, vállalta a játékot. Csakhogy fáradtnak érezte magát, nem volt értelme a folytatásnak, s utólag már tudja, jobban át kellett volna éreznie a felelősséget. Szerencsére a hétfői, terheléses EKG-vizsgálat megállapította, nincs probléma a szívével, egészséges, a túlzott koffeinbevitel váltott ki rossz hatást. A Paks hat mérkőzésen van túl, s bár nincs nagy probléma, Windecker szerint nem késő felébredniük.
Nem úgy alakult Windecker Józsefnek az elmúlt hét szombatja, ahogyan remélte.
A Paksi FC középpályása a Kecskeméti TE elleni idegenbeli mérkőzésen már az 5. percben büntetőt hozott össze, majd Waltner Róbert vezetőedző a 10. percben lecserélte. Lapunknak a játékos elmesélte, már a bemelegítésnél rosszul érezte magát, ám mert segíteni szeretett volna, vállalta a játékot. Csakhogy fáradtnak érezte magát, nem volt értelme a folytatásnak, s utólag már tudja, jobban át kellett volna éreznie a felelősséget. Szerencsére a hétfői, terheléses EKG-vizsgálat megállapította, nincs probléma a szívével, egészséges, a túlzott koffeinbevitel váltott ki rossz hatást. A Paks hat mérkőzésen van túl, s bár nincs nagy probléma, Windecker szerint nem késő felébredniük.

A férfi kosárlabda-válogatott számára befejeződött az Európa-bajnokság. A csapat nyeretlenül tér haza Kölnből, ahol két szoros mérkőzést vívott, s háromszor simán kikapott. Bebizonyosodott, hogy nem volt túlzó előzetesen halálcsoportnak minősíteni a mieink ágát, akik NBA- és Euroliga-sztárokat felvonultató riválisokkal kerültek szembe. A torna végeztével a szokásoknak megfelelően értékeltük a csapat és külön is a játékosok teljesítményét. Az 1–10-es skálán – s ez nyilván nem jelent nagy meglepetést azoknak, akik látták a csapat meccseit – Hanga Ádám kapta kollégáinktól a legmagasabb osztályzatot, a Real Madrid klasszisa nyolcas érdemjegyet gyűjtött be azzal együtt is, hogy sérülése miatt nem minden alkalommal állhatott Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány rendelkezésére.

Sportkrém mellékletünk e heti vendége Madarász Viktória, aki bronzérmes lett a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon. A gyalogló tulajdonképpen az UTE-pályán nőtt fel, mert a szülei 1996-ban megkaptak ott egy gondnoki állást, ami szolgálati lakással járt a pályán belül. Ez is közrejátszott abban, hogy sportoló lett. Egy-egy edzés erejéig kipróbálta az ugrásokat, dobásokat, de azok nem jöttek be neki, a futás viszont igen. 2004-ben kijutott a grosettói junior-vb-re 3000 méter akadályon, csakhogy rettegett az akadálytól. 2005-ben került a Honvédhoz, ott találkozott először a gyaloglással. Kicsit viccesnek találta, és akkor úgy volt vele, ezt biztosan nem akarja kipróbálni!

Legfrissebb hírek

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
2026.05.22. 23:55

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
2026.05.21. 23:34

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2026.05.20. 23:45

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
2026.05.20. 00:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15
Ezek is érdekelhetik