NB I: újabb hat távozót jelentett be a Budapest Honvéd

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.13. 19:14
null
Bőle Lukács másfél év után elhagyja Kispestet (fotó: Szabó Miklós)
Baráth Botond és Nagy Gergő után Artur Craciunnal, Dusan Panteliccsel és Bőle Lukáccsal sem hosszabbít szerződést a labdarúgó NB I legutóbbi kiírásának kilencedik helyén végző Budapest Honvéd, amelytől kölcsönszerződése lejárta után visszatér anyaegyesületéhez Dejan Drazsics, Mohammed Kadiri és Zinédine Machach is.

 

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, és másfél év után valóban elhagyja a Budapest Honvédot a csapat 32 éves szélsője, Bőle Lukács és Dejan Drazsics is. A XIX. kerületi együttes honlapján számolt be róla, hogy a szerb szélső mellett a ghánai Mohammed Kadiri és a francia Zinédine Machach esetében sem éltek a kölcsönszerződésben foglalt hosszabbítási opcióval, így visszatérnek korábbi együtteseikhez.

Artur Craciun még 2020-ban érkezett a Honvédhoz, de a moldovai válogatott játékos csak két NB I-es bajnokin, egy kupameccsen és négy harmadosztályú mérkőzésen kapott szerepet, az elmúlt időszakban Romániában és Bulgáriában szerepelt kölcsönben, a Honvéd pedig nem hosszabbít vele, így szabadon távozhat.

A 2021 telén érkező Bőle Lukácsnak sem adtak ajánlatot a kispesti vezetők, a szélső 37 mérkőzés és hat gól után távozik a piros-feketéktől.

A Honvéd ismertette, hogy távozik a csapat 29 éves szerb középpályása, Dusan Pantelics is, aki a mögöttünk hagyott idényben 26-szor lépett pályára az NB I-ben és a Magyar Kupában.

Mint megírtuk, két saját nevelésű játékosa, Baráth Botond és Nagy Gergő is elhagyta a Honvédot, amely időközben bejelentette első nyári szerzeményét is, a Lokomotiv Plovdivtól megszerzett belső védőt, Christian Gomist is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Christian Gomis (szenegáli-francia, PFK Lokomotiv Plovdiv – Bulgária)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérhetnek: Bocskay Bertalan(Topolyai SC – Szerbia),Horváth András (Budafoki MTE), Horváth Milán (BFC Siófok),Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK), László Dávid (Budafoki MTE), Soltész Dominik (Debreceni VSC), Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Balogh Norbert (FC DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Májer Milán (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Baráth Botond (lejár a szerződése), Nagy Gergő (lejár a szerződése), Bőle Lukács (lejár a szerződése), Artur Craciun (lejár a szerződése), Dusan Pantelics (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Albi Doka (albán, HNK Gorica – Horvátország), Dejan Drazsics (szerb, Slovan Bratislava – Szlovákia), Mohammed Kadiri (ghánai, Dinamo Kijev – Ukrajna), Zinédine Machach (francia, Napoli – Olaszország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Boubacar Traoré (mali, lejár a szerződése), Zsótér Donát

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.12.02. 17:51

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.02. 09:07

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07
Ezek is érdekelhetik