NB I: megvan a Honvéd első nyári szerzeménye – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2022.06.13. 16:46
null
Christian Gomis a Honvéd első nyári igazolása (fotó: honvedfc.hu)
Hároméves szerződést kötött a szenegáli-francia Christian Gomisszal a labdarúgó NB I legutóbbi kiírásának kilencedik helyén végző Budapest Honvéd – jelentette be a fővárosi piros-feketék hivatalos honlapja.

 

A 23 esztendős Christian Gomis, bár Szenegál fővárosában, Dakarban született, már fiatalon a francia Paris Saint-Germain utánpótláscsapatait erősítette, illetve tagja volt a B-csapatnak is, mielőtt a Pacy Ménilles-ben és a Bastiában szerepelt volna, míg 2020 óta a bolgár Lokomotiv Plovdivot erősítette, amelynek színeiben az Európa-ligában is megmutatta magát.

„Az előző idény mérkőzéseit elemezve úgy éreztük, hogy a számos fejlesztendő terület egyike a folyamatos támadásépítés. Christian olyan játékos, aki a belső védő posztjáról könnyedén cselez és passzol a középpálya felé, ráadásul maga is bevethető ebben a pozícióban – mondta az új szerzeményről Chris Docherty, a Budapest Honvéd sportigazgatója. – Ez a sokoldalúsága azt is lehetővé teszi számunkra, hogy könnyebben alkalmazkodjunk mérkőzés közben, és ez a taktikai rugalmasság újabb olyan aspektus, amit a jövőben fejleszteni szeretnénk.”

„A Honvéd remek klub, amely kiváló körülményeket biztosít a futballhoz. Sokat hallottam már a történelméről, hagyományairól, ezért is nagyon örülök, hogy csatlakozhatok hozzá – mondta az aláírást követően Christian Gomis a klub honlapján. – Ez a lehetőség mindenféleképpen fontos lépést jelent számomra a karrieremben, bízom benne, hogy sok tapasztalatot gyűjthetek itt, ami a fejlődésemet szolgálja majd. Szeretném a legjobb tudásom szerint segíteni a csapatot, remélem, jó szezont tudunk majd együtt produkálni, és a lehető legjobb helyezést érjük el a tabellán.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Christian Gomis (szenegáli-francia, PFK Lokomotiv Plovdiv – Bulgária)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Bocskay Bertalan(Topolyai SC – Szerbia),Horváth András (Budafoki MTE), Horváth Milán (BFC Siófok),Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK), László Dávid (Budafoki MTE), Soltész Dominik (Debreceni VSC), Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Balogh Norbert (FC DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Májer Milán (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Baráth Botond (lejár a szerződése), Nagy Gergő (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Albi Doka (albán, HNK Gorica – Horvátország), Dejan Drazsics (szerb, Slovan Bratislava – Szlovákia), Mohammed Kadiri (ghánai, Dinamo Kijev – Ukrajna), Zinédine Machach (francia, Napoli – Olaszország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bőle Lukács, Boubacar Traoré (mali, lejár a szerződése), Zsótér Donát

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
23 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26