NB I: két játékos távozik a DVSC-től

2022.05.25. 11:21
null
Pávkovics új csapatnál folytatja (Fotó: Kovács Péter)
Hivatalos honlapján jelentette be a DVSC, hogy az idény végeztével két labdarúgó is távozik a klubtól: Pávkovics Bence 2018-ban előbb kölcsönbe került a Lokihoz Újpestről, majd egy év után végleg a debreceniek játékosa lett, míg Marko Nikolics tavaly nyáron érkezett Budafokról.

A 25 esztendős Pávkovics a klubnál töltött négy éve alatt 118 tétmérkőzésen lépett pályára, s ezeken hét gólt szerzett – idén az MTK-t és a Mezőkövesdet is az ő találatával győzte le a DVSC.

A 31 éves Marko Nikolics egy idényt töltött a klubnál, nyolc bajnokin és két Magyar Kupa-meccsen kapott lehetőséget – az MK-ban az ő góljával jutott túl a Veszprémen a csapat, a bajnokságban egy gólpasszt jegyzett.

A debreceniek hivatalos honlapja arról nem számolt be, hogy a távozók hol folytatják pályafutásukat.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Kovács Péter (Szolnoki MÁV), Lakatos Benjámin (Debreceni EAC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: –
Távozók: Ugrai Roland (szabadon igazolható), Pávkovics Bence (szabadon igazolható), Marko Nikolics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
–

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04