A kupaspecialista Dombi Tibor szerint összejöhet az Újpest–FTC döntő

 

– Kezdjük az elején: ezerkilencszázkilencvenkilenc május huszadika, Vác.
– Kettő egyre legyőztük a Tatabányát a kupadöntőben, és ezzel történelmet írtunk, hiszen az akkor csaknem százéves klub fennállása során először lett miénk az aranyérem – válaszolta lapunknak a 48 éves Dombi Tibor, korábbi 35-szörös válogatott szélső, a debreceni labdarúgás ikonikus alakja, hétszeres bajnok és ötszörös kupagyőztes futballista, akivel a Mol Magyar Kupa hétközi elődöntője kapcsán beszélgettünk. – Mármint a legmagasabb szinten, mert előzőleg az NB II-t megnyerte már a Loki, de az élvonalbeli vagy Magyar Kupa-elsőség legfeljebb az álmainkban létezett. Azon a bizonyos napon a vágyból valóság lett, ami hatalmas boldogsággal töltött el mindnyájunkat. Máig úgy vagyok azzal a sikerrel, mint az első bajnoki címmel, illetve az első – és eddig utolsó – Bajnokok Ligája-szereplésünkkel: a képzeletbeli polc tetejére kívánkozik. A diadalok között az első volt, nem vitás, a dicsőségfalon van a helye.

– Néztem a finálé jegyzőkönyvét, a tizenhetedik percben sárga lapot kapott. Emlékszik, miért?
– Arra sem emlékszem, hogy kaptam sárgát… Amúgy nem voltam nagy lapgyűjtő, karrierem során mindössze egyszer állítottak ki, igaz, éppen egy kupameccsen. Újpesten játszottunk, már volt egy sárgám, amikor az ellenfelet visszahúztam. Nyomban tudtam, butaságot követtem el, indultam is az öltözőbe. A váci sárgát szerencsére nem követte másik, így végig a pályán maradhattam. Felejthetetlen élmény volt!

– A hazafelé tartó út is?
– Az is, bizony! Minden benzinkútnál megálltunk. Az összes tele volt szurkolóval, elképesztő hangulat uralkodott. Volt olyan állomás, amelyen zenészek vártak minket. Rengeteg drukker kísért el bennünket a döntőre, gyakorlatilag konvojban tettük meg az utat hazáig. Azazhogy a Városházáig, mert a fieszta ott folytatódott. Mégiscsak az első nagy siker volt, meg kellett adni a módját az ünneplésnek is.

– Némi utózöngéje volt a finálénak, a tatabányaiak nehezen nyugodtak bele a vereségbe…
– Ha jól emlékszem, azt reklamálták, hogy a második gólunknál, Vadicska Zsolt fejesét követően a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon. Hiába, akkor még nem volt VAR, alighanem állt volna a játék jó néhány percig. Egy biztos, a lassítások alapján is nehéz volt eldönteni, bent volt-e vagy sem. Mi mindenesetre örültünk, hogy a játékvezető megadta.

– Ha utána valaki azzal lép ön elé, hogy további négy Magyar Kupa-győzelemnek lesz még a főszereplője, hogyan reagált volna?
– Nem hittem volna neki! Az idő tájt nem volt megszokott, hogy a Debrecen egyik aranyat szerzi meg a másik után. Amikor a kétezres évek elején Utrechtben játszottam, az akkor szintén külföldön futballozó Sándor Tamás felhívott, menjünk haza, legyünk bajnokok a Lokival. Maradjunk annyiban, abban a pillanatban megkérdőjeleztem az elmeállapotát… Persze hazajöttünk, és hamar kiderült, az én Tobe barátomnak volt igaza. Így történt, hogy a DVSC eddigi hat kupagyőzelméből ötnek részese lehettem, amiért rendkívül hálás vagyok a sorsnak – csakúgy, mint a bajnoki címekért, a Szuper- és Ligakupa-győzelmekért.

– Nem sajnálja, hogy a hatodik kupasikerről lemaradt?
– Nem maradtam le, mert bár az éppen arra az időszakra esett, amikor Sándor Tamással kint játszottunk, a Vidi elleni Üllői úti döntőn ott voltunk. Igaz, nem a pályán, hanem a lelátón, szurkolóként. Érem ezért ugyan nem járt, az élmény megvolt!

– Ha azt mondom, kétezertíz?
– Azt felelem, mindent vittünk! Amit lehetett, megnyertünk abban az idényben, az ősszel a BL csoportkörében is megmérettünk. Jóllehet úgy lettünk bajnokok, hogy az utolsó fordulóban kikaptunk Kecskeméten, de a Győr megtette a szívességet nekünk, hogy legyőzte a Vidit, így a fehérváriak nem előztek meg minket. A fergeteges buli ugyanakkor elmaradt, többek között azért, mert Kecskemétről nem Debrecen, hanem Budapest felé vettük az irányt, mivel három nappal később a Zalaegerszeg elleni kupadöntőben volt jelenésünk a Puskás-stadionban. Az volt az idény utolsó mérkőzése, miután nyertünk három kettőre, a fél csapat gyakorlatilag a stadionból indult el nyaralni.

– Az öt Magyar Kupa-elsőségből melyik kívánkozik az élre?
– Az első, végtére is mindenből az első az igazi! Amikor visszaértünk Vácról, akkor is sokan vártak bennünket, míg az első bajnoki címet ötvenezer szurkolóval ünnepeltük. Érdekes, ahogy nőtt a sikerek száma a későbbiekben, úgy lett kisebb az ünneplő tömeg. Azért lehet, ha a közeljövőben nyernénk valamit, megint sokan lennének… Visszatérve az elsőre: szerintem az marad meg igazán az emberben. Én is sokkal jobban emlékszem például az első NB I-es idényemre, mint a tizennyolcadikra vagy az utolsóra. Az ezerkilencszázkilencvenháromban kivívott feljutást követően a Videoton elleni hazai kettő eggyel nyitottuk az idényt, majd következett két idegenbeli kettő egyes győzelem, előbb Békéscsabán, aztán a BVSC ellen. Utána otthon legyűrtük a Haladást egy nullára, rá egy hétre Sopronban veszítettünk először pontot: egy egy lett a vége. A folytatásban a Vasast három egyre, az MTK-t négy kettőre, a Honvédot kettő egyre vertük meg – nyolc forduló elteltével hét győzelemmel és egy döntetlennel álltunk a tabella élén. Minden meccs, minden eredmény előttem van, mintha tegnap történt volna.

– Ha már szóba került a Honvéd: a kétezernyolcas döntő első felvonásán hét nullára nyertek Kispesten.
– Elég sima volt. Természetesen az is a feledhetetlen kategóriába tartozik, mindamellett a már sokszor emlegetett váci finálét nem múlja felül. Halkan megjegyezném, hogy voltak vereségek is a kupadöntőben, egyszer éppen a Honvédtól, máskor a Fraditól kaptunk ki. Holott a Ferencváros ellen még vezettünk is egy öngóllal, de aztán Tököli Attila rúgott nekünk kettőt. Panaszra persze nincs okom, az öt kupaarany mellett megfér a két ezüst.

– Mit gondol, idén hová kerül a trófea?
– Nem zárom ki, hogy Budapestre. Ha a jelenlegi formát nézem, benne van a pakliban, hogy az Újpest legyőzi a Paksot, a Ferencváros pedig a Győrt, így összejön a derbi a döntőben. A realitás ez, ámbár a futballban sokszor borul a papírforma. Lám, sokáig az sem tűnt valószínűnek, hogy én ötszörös kupagyőztesként vonulhatok vissza.

– Feltételezem, amit játékosként átélt, edzőként is tapasztalná.
– De jó lenne! S tudja, mit? Megelégednék négy sikerrel is…

PAKSI FC–ÚJPEST FC

Nagyszerű formában van az Újpest, és kedden kupaspecialista lehet segítségére a Paks ellen: Giorgi Beridze. A 24 éves grúz szélső az MK-ban 14 mérkőzésen tíz gólt szerzett és négy gólpasszt adott, s amióta visszatért Újpestre, a csapat mind a 11 MK-meccsét megnyerte.

„Talán nem kell részleteznem, miért szeretem annyira ezt a sorozatot – nyilatkozta lapunknak Giorgi Beridze.– Nagy örömmel gondolok vissza a Kisvárdának lőtt gólomra, az előző idényben ugyanis azzal jutottunk be a fináléba. Pályafutásom eddigi legszebb emléke azonban a Mol Fehérvár elleni kupagyőzelemhez köthető, az volt az első trófea, amelyet karrierem során elhódítottam. Szeretnék még sok hasonlóan szép sikert átélni, fontos nekem, hogy jól teljesítsünk ebben a sorozatban.”

A kiváló cselezőkészségéről, robbanékonyságáról és játékintelligenciájáról ismert labdarúgó jó passzban várja az egyfelvonásos idegenbeli elődöntőt, hiszen a hétvégén betalált a ZTE FC ellen, míg az azt megelőző fordulóban éppen a keddi ellenfél, a Paks kapuját vette be.

„Élvezem a futballt Újpesten, izgatottan várom a Paks elleni találkozót – folytatta az ötszörös grúz válogatott játékos. – Szeretem a nyílt sisakos összecsapásokat, márpedig a keddi jó eséllyel az lesz. Azt persze nem tudhatom, a paksiak változtatnak-e a hozzáállásukon a kupameccsen, a védekezésre és kontratámadásra épülő játék mindenesetre nem kenyerük. Ha lüktető lesz a játék, kedvezhet nekünk. Olyan csapat ellen lépünk pályára, amely játssza a futballt, a nézőknek is élvezetes lehet a találkozó.”

Az újpestiekkel nagyot fordult a világ. Amíg az ősszel az utolsó helyen állva a bennmaradás volt a velük szemben támasztott minimális elvárás, az utóbbi időben nyújtott ragyogó teljesítményüket és tetszetős játékukat látva nemzetközi kupaindulásról ábrándozhatnak.

„Szinte napról napra változnak a céljaink, újfent a dobogós helyek valamelyikének megszerzéséért küzdünk, a kupában pedig meg akarjuk védeni a címünket. A másik ágon alighanem a Ferencváros jut döntőbe, úgyhogy az is motivál minket, hogy derbit játsszunk a Puskás Arénában. Aligha tudok izgalmasabb párosítást elképzelni a Magyar Kupa döntőjében, mint ez, nem is álmodhatnék nagyobb csatáról. Mindent megteszünk, hogy odaérjünk a fináléba.”   

ETO FC–FERENCVÁROS

A hazaiak főpróbája rosszul sikerült, kikaptak Budafokon, de az ETO FC-t irányító Klausz László bízik benne, hogy a Vidi kiejtése után a Fradi játékát is elrontva lehet esélyük döntőbe jutni.

Túlzás lenne állítani, hogy jól sikerült a főpróbája az ETO FC-nek a Ferencváros elleni Mol Magyar Kupa-elődöntő előtt: Klausz László együttese simán kikapott (0–2) Budafokon szombaton az NB II-ben, igaz, már az ötödik percben megfogyatkozott.

„Bízom benne, hogy a hét végi fiaskó nem lesz hatással a Ferencváros elleni mérkőzésre – mondta lapunknak Klausz László, a győri zöld-fehérek vezetőedzője, korábbi 27-szeres válogatott csatár. – Arra kell összpontosítanunk, hogy – bár nem szép ilyet mondani – elrontsuk a Ferencváros játékát, ezzel a felfogással jutottunk túl a negyeddöntőben a Mol Fehérváron is. A Fradi nyilván más szint, nemcsak velünk szemben, hanem az élvonalban is bizonyítja ezt. Abba kell kapaszkodnunk, hogy egyszer már sikerült az óriási bravúr a Vidi kiejtésével, amely hasonló játékerőt képvisel, mint a szerdai ellenfelünk. Nincs veszítenivalónk, a játékosoknak élvezniük kell, hogy ilyen kaliberű csapat ellen futballozhatnak. A múlt alapján nagy rang­adóra kerül sor, emelt fővel akarunk lemenni a pályáról.”

Ha már a múlt: bár Klausz László kevés időt (1989 és 1994 között) töltött Magyarországon játékosként, hiszen Ausztriában (többek között Admira Wacker és Austria Salzburg), majd Franciaországban (FC Sochaux) és Németországban (Mann­heim) is légióskodott, jutott neki sikerélmény idehaza is a zöld-fehérek ellen.

„Még a Tatabánya játékosaként, amikor tizenkilenc éves voltam, nyertünk kettő egyre az Üllői úton, a mai napig felejthetetlen élmény – emlékezett vissza a szakember, utalva az 1990 augusztusában rendezett bajnokira, amelyet végigjátszott. – Edzőként a Fehérvár búcsúztatása az eddigi csúcs, a másik a Ferencváros kiejtése lenne.”

Az ETO kilenc év után jutna újra döntőbe, akkor a fináléban a DVSC bizonyult jobbnak. Az ETO-nak közel sincs olyan erős kerete, mint akkor (elég Djordje Kamber, Tarmo Kink, Lipták Zoltán, Pátkai Máté, Linas Pilibaitis vagy Varga Roland nevét említeni, a kispadon Pintér Attila ült), jelenleg csak a 11. helyen áll az NB II-ben.

Kérdés, mennyire lehet bántó, hogy a bajnoki idényben 13 (!) alkalommal nem szerzett gólt a csapat?

„Korábbi csatárként természetesen bosszantó, hogy ennyi meccsen gólképtelenek voltunk. A legutóbbi, Budafok elleni találkozón alig kerültünk az ellenfél kapuja elé, ez csak kétszer-háromszor fordult elő velünk az idényben, a többi találkozón sok gólszerzési lehetőség adódott előttünk. Az biztos, hogy a Ferencváros ellen élni kell a várhatóan kevés adódó eséllyel – különben minimális továbbjutási esélyünk sem lesz.”

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
Kedd
20.00: Paksi FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Szerda
20.00: ETO FC Győr (NB II)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!