DVSC: Butaság lenne, ha nem próbálnék meg élni egy ilyen lehetőséggel – Jeremiás

2021.11.05. 11:24
null
Jeremiás Gergő megpróbál élni a lehetőséggel (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint ismert, a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpáros távozása után Jeremiás Gergő lett a Debreceni VSC megbízott vezetőedzője. A 36 éves tréner első mérkőzésén a DVSC döntetlent játszott az MTK ellen, s ezúttal a Bp. Honvéd vár rá.

Nagyon igyekszem, hogy jól végezzem a rám bízott munkát. Persze van segítségem, bármikor támaszkodhatok a stábra, szerencsére mindenben támogatnak. Azt gondolom, minden olyan feladattal meg kell birkózni, amelyet az élet ad. Tudom, hogy ideiglenes a jelenlegi állapot, de butaság lenne, ha nem próbálnék meg élni egy ilyen fiatalon kapott lehetőséggel” mondta Jeremiás Gergő, a Debreceni VSC megbízott vezetőedzője a klub honlapjának.

A 36 éves tréner az MTK Budapest elleni, 1–1-es bajnokin ült először a debreceniek kispadján. Következő megmérettetése a Budapest Honvéd elleni lesz.

„Jól futballozó csapat a Kispest, tele jó játékossal, ám az utóbbi időszak nem úgy sikerült neki, ahogy szerette volna. Ebből kifolyólag biztos, hogy a kispestiek éhesen érkeznek a Nagyerdei Stadionba, emellett bizonyára mérgesek ránk azért, amiért elrontottuk a stadionavatójukat még az első fordulóban. Biztos vagyok benne, hogy megpróbálnak visszavágni, de készen állunk és a srácok a létező legtöbb erőt mozgósítják majd a győzelem érdekében” – fejtette ki véleményét az ellenfélről az eddig asszisztensedzőként dolgozó Jeremiás.

Ha egy tréner megkap egy csapatot, általában áll valamennyi idő a rendelkezésére, amire számíthat, ám ez most itt nem aktuális. Jelenleg az a feladat, hogy ebből az állapotból minél hamarabb kirángassuk a csapatot, és minél több pontot szerezzünk” tette hozzá.

NB I, 2021–2022, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
November 5., péntek
20.00: MTK Budapest–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPillók Ádám
November 6., szombat
14.45: Mezőkövesd–Paksi FC (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
17.00: DVSC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
19.30: Puskás Akadémia–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho Aréna
November 7., vasárnap
15.30: Kisvárda–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)Kisvárda, Várkerti Stadion
17.30: Mol Fehérvár FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 11 7 2 2 20–10 +10 23
2. Ferencvárosi TC 10 7 1 2 20– 9 +11 22
3. Puskás Akadémia 10 7 1 2 16–10 +6 22
4. Mol Fehérvár 11 4 5 2 13–11 +2 17
5. Mezőkövesd 11 4 3 4 15–19 –4 15
6. Paksi FC 11 4 2 5 27–24 +3 14
7. Zalaegerszegi TE 11 4 2 5 17–25 –8 14
8. Budapest Honvéd 11 4 1 6 18–20 –2 13
9. MTK Budapest 11 3 3 5 10–13 –3 12
10. Debreceni VSC 11 2 4 5 20–20 0 10
11. Gyirmót FC Győr 11 2 3 6 11–20 –9 9
12. Újpest FC1115513–19 –6 8
Legfrissebb hírek

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
8 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21
Ezek is érdekelhetik