NB I: Kiürült a tank; de mi akartuk a kettős terhelést – Michael Oenning

Vágólapra másolva!
2021.08.09. 08:23
null
Michael Oenningnek vegyesek az érzései (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
Az Újpest a 87. percig győzelemre állt Debrecenben, még úgy is, hogy a 14. perctől emberhátrányban játszott a labdarúgó NB I 2. fordulójában, de a hazaiaknak sikerült egyenlíteni (2–2), és legalább egy pontot otthon tartottak. A DVSC vezetőedzője, Toldi Gábor a Honvéd elleni játékot hiányolta, míg az Újpestet irányító Michael Oenning szerint a körülményekhez képest elfogadható a döntetlen. Íme, a Nemzeti Sport mestermérlege!

 

– Hamar hátrányba kerültek, a végén viszont a semmiből mentettek meg egy pontot. Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Van hiányérzetem, mert nem volt meg az a ritmus és minőségi játék, mint múltkor a Honvéd ellen a második félidőben – mondta Toldi Gábor, a DVSC vezetőedzője.

– Hiába kerültek emberelőnybe, úgy tűnt, nem tudnak élni vele. Mi lehet az oka?
– Az Újpest okosan futballozott, lassította a játékot és jól kontrázott. De egyébként is nehéz meccs közben felállást változtatni.

– A végén mégis sikerült egyenlíteniük...
– Kétgólos hátrányban szerkezetváltással próbáltuk az Újpestet zavarba hozni, sikerült, így a hajrában szereztünk egy pontot.

 

– Közel voltak a három pont megszerzéséhez. Bosszús, hogy nem sikerült?
– Vegyesek az érzéseim, hiszen elérhető volt a győzelem, de ha figyelembe vesszük, hogy hetven percet játszottunk emberhátrányban, nem lehetek elégedetlen – felelte Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője.

– Hasonló meccset játszottak a Basel ellen. Ott is minden rendben ment a félidőig, aztán két gólt szerzett az ellenfél. Mi lehet ennek az oka?
– Kiürült a tank...

– Most is úgy tűnt, elfáradtak a hajrára. A kiállítás mellett a csütörtöki kupameccs miatt is?
– Biztos, hogy az is benne van, de mi akartuk a kettős terhelést.

NB I, 2021–2022, 2. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
AUGUSZTUS 6. (péntek)
Kisvárda–Gyirmót FC Győr 2–1
Kisvárda, Várkerti StadionPintér Csaba
2022
AUGUSZTUS 7. (szombat)
Mezőkövesd–ZTE FC 3–2
Mezőkövesd, Városi StadionPillók Ádám
1455
MTK Budapest–Budapest Honvéd 1–0Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
2831
AUGUSZTUS 8. (vasárnap)
DVSC–Újpest FC 2–2Debrecen, Nagyerdei Stadion
Bogár Gergő7266
Puskás Akadémia–Paks 1–6
Felcsút, Pancho ArénaAntal Péter782
SZEPTEMBER 22. (szerda)
20.00: Mol Fehérvár FC–Ferencvárosi TC
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
AZ ÁLLÁS
1. Mezőkövesd226–4+26
2. Kisvárda224–2+26
3. Debreceni VSC2116–3+34
4. MTK Budapest2112–1+14
5. Paksi FC2118–4+43
6. Puskás Akadémia2113–7–43
7. Mol Fehérvár111–101
8. Zalaegerszegi TE2113–4–11
8. Újpest FC2113–4–11
10. Gyirmót FC Győr2112–3–11
11. Ferencvárosi TC111–2–10
12. Budapest Honvéd221–5–40
Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
3 órája

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21
Ezek is érdekelhetik