NB I: a Ferencváros kölcsönadta szélsőjét Felcsútra

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.23. 18:44
null
Gera Dániel a következő idényben a felcsútiakat erősíti (Fotó: pafc.hu)
A címvédő Ferencváros egy évre kölcsönadta az előző kiírásban ezüstérmes Puskás Akadémiának magyar szélsőjét, Gera Dánielt – számolt be a felcsútiak hivatalos honlapja.

 

Az MTK nevelését, Gera Dánielt idén januárban szerződtette a Ferencváros, a szélső azóta csupán nyolc mérkőzésen lépett pályára a zöld-fehéreknél. A több játéklehetőség reményében most kölcsönadta az FTC: a 26 éves játékos a következő idényben a Puskás Akadémia FC színeit képviselheti.

„Jó érzésekkel jöttem ide, alig várom a közös munkát” – nyilatkozta szerződésének aláírását követően Gera Dániel a felcsútiak honlapjának.

A szélső leghamarabb az NB I nyitányán, az Újpest FC ellen mutatkozhat be tétmérkőzésen új csapatában, az FK Rigas elleni Ekl-selejtező visszavágójára (az első mérkőzésen: 0–3) ugyanis már nem tudja nevezni őt a felcsúti klub.

NYÁRIJÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Stjepan Loncar (bosnyák, HNK Rijeka – Horvátország), Ryan Mmaee (belga-marokkói, AEL Limassol – Ciprus), Kristoffer Zachariassen (norvég, Rosenborg – Norvégia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Csernik Kornél (Soroksár)?, Csonka András (Budafoki MTE), Csontos Dominik (Soroksár), Ammar Ramadan (szír, Soroksár), Szánthó Regő (ZTE FC), Szécsi Gergő (Soroksár), Szerető Krisztofer (Soroksár)?, Takács Zsombor (Soroksár)?, Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Szücs Adrián
Kiszemeltek: Keanu Baccus (ausztrál, Western Sydney Wanderers – Ausztrália), Edoardo Masciangelo (olasz, Pescara – Olaszország)
Távozók:
Derekas Zoltán
(soroksári kölcsön után Mezőkövesd), Gróf Dávid (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Marcel Heister (horvát-német, Mol Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként), Isael (brazil, Umm Szalal – Katar, szabadon igazolhatóként), Lovrencsics Gergő (Hajduk Split – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, Wisla Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Gera Dániel (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Libor Kozák (cseh, Sparta Praha – Csehország, szabadon igazolhatóként), Markek Tamás (Csákvár), Jakov Puljic (horvát, Jagiellonia Bialystok – Lengyelország), Patrizio Stronati (cseh-olasz, Baník Ostrava – Csehország)
Kölcsönbe érkezők: Gera Dániel (Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatérők: Artem Favorov (ukrán, Zalaegerszegi TE FC), Kalmár Benedek (Kazincbarcika)?, Kártik Bálint (Csákvár)?, Magyar Zsolt (Csákvár)?, Nándori Botond (Csákvár)?, Posztobányi Patrik (Csákvár)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Kamen Hadzsiev (bolgár, Beroe – Bulgária), Josip Knezevic (horvát), Kocsis Bence (csákvári kölcsön után MTK Budapest), , Madarász Márk (csákvári kölcsön után Mezőkövesd), Thomas Meissner (német, Hansa Rostock – Németország), Liridon Latifi (albán-koszovói, KF Vllaznia – Albánia), Fülöp Lóránd (román-magyar, Voluntari – Románia)
Kölcsönbe távozó: Auerbach Martin (Csákvár), Ganbold Ganbajar (mongol, KFC Komárno, Révkomárom – Szlovákia), Huszti András (budafoki kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Kalmár Benedek (Csákvár), Radics Márton (Gyirmót FC Győr, ismét kölcsönbe), Skribek Alen (budafoki kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Vizler László (FC Ajka)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Antonio Mance (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
20 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:03

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

Hős lett a Puskás kapusa: három tizenegyest védett az ifi BL-mérkőzésen Bozó Mirkó

Labdarúgó NB I
2025.11.07. 09:37

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27
Ezek is érdekelhetik