Paks: Bognár előző csapatától érkezett csatár – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.30. 19:14
null
Pethő Bence (balra) a Pakshoz igazolt (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A labdarúgó NB I-re készülő Paksi FC a hivatalos honlapján bejelentette, szerződtette Pethő Bencét a másodosztályú Budaörstől.

A 22 esztendős támadó három évre szóló megállapodást kötött a Tolna megyei csapattal, amelynek vezetőedzője, Bognár György jól ismeri őt, hiszen a Budaörsnél együtt dolgoztak 2017 és 2020 között.

A korábbi korosztályos válogatott futballista 2016 óta a Budaörs játékosa, a legutóbbi idényben 36 NB II-es találkozón összesen 15 gólt szerzett.

„Jó NB II-es szezon után mindenképpen szerettem volna az első osztályban folytatni, és bíztam benne, hogy ez sikerülni is fog – idézi a paksifc.hu Pethő Bencét. Nagy befolyással volt rám Bognár György, aki Budaörsön több évig volt az edzőm. Tudtam, ha a magyar csapathoz igazolok, amit ő irányít, csak jó helyre kerülhetek. Remélem, élni tudok majd a lehetőséggel, és az első osztályban is sikeres lehetek a Pakssal együtt!”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Kinyik Ákos (DVSC, szabadon igazolhatóként), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd), Pethő Bence (Budaörs)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Forgács Dávid (Szentlőrinc)?, Kelemen Dávid (FK Csíkszereda – Románia)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kinyik Ákos (Debreceni VSC)
Távozók: Holczer Ádám (Tiszakécske), Vági András (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tamás Olivér (Mol Fehérvár)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

DVSC: Domingues akár a Konferencialiga döntősénél is kiköthet – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
20 órája

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:34

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:27
Ezek is érdekelhetik