MLSZ: az NB I-ben és az MK-ban meccsenként ötöt lehet cserélni

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 09:05
null
Az NB I-ben a csapatok ötöt cserélhetnek meccsenként (Fotó: Dömötör Csaba)
Az MLSZ hétfői hivatalos értesítőjében fontos változtatásokat jelentett be az NB I és a Magyar Kupa kapcsán, amelyek küzdelmei májusban folytatódnak.

 

Mint ismert, az MLSZ hétfőn az NB I, a Magyar Kupa és a női élvonal kivételével minden versenysorozatát befejezettnek nyilvánította.

A férfi NB I-ben május 30-án rendeznek újra teljes fordulót. A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után a május 23-i Magyar Kupa-elődöntő első mérkőzéseivel indul el a magyar futball.

A szövetség dokumentumtárában megjelent elnökségi határozatból kiderült, legkésőbb július 12-ig be kell fejezni a 2019–2020-as idényt. Egy csapat két bajnoki mérkőzése között legalább három napnak kell eltelnie, ám egy Magyar Kupa-találkozó és egy NB I-es meccs között elég a két nap pihenő is.

Fontos, hogy a mérkőzések során csapatonként öt cserejátékost lehet szerepeltetni, ám – ugyanúgy, mint eddig – csapatonként háromszor lehet megszakítani a játékot csere miatt. Ebbe a félidők közti szünet nem számít bele.

Minden összecsapás során a játékrészek felénél ivószünetet kell tartani.

Ha sikerül lejátszani a hátralévő összes bajnoki mérkőzést, úgy az eredeti versenykiírás alapján dől el, mely klubok indulhatnak a nemzetközi kupákban. Ugyanez vonatkozik a Magyar Kupára, melynek győztese az Európa-ligában szerepelhet. Ha a kupagyőztes a bajnokságban dobogós helyen végez, az NB I 4. helyezettje indul helyette az El-ben.

Legfrissebb hírek

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Már 30 ezer jegy gazdára talált a kupadöntőre

Labdarúgó NB I
2025.05.06. 18:16

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
2025.05.05. 21:15

Négy óra alatt több mint 20 ezer jegy kelt el a Magyar Kupa-döntőre

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 17:19

NB III: 11–1-re nyert az MTK II, 0–4-gyel veszett oda az FTC II 26 fordulón át őrzött veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:38

Elképesztő előnyben az FTC az NB I-ben, még ha ez a pontokon nem is látszik meg

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 11:52

Hétfőn indul a jegyértékesítés a Magyar Kupa döntőjére

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 13:55

Meccsenként öt hazai játékos az NB I-ben, csak magyar edzők az NB II-ben – nagy változtatásokra készül az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 20:23
Ezek is érdekelhetik