MK: Szomorú lesz nézők nélkül… – Hornyák Zsolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.03.12. 08:14
A Mezőkövesd 1–1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, így 2–1-es összesítéssel bejutott a legjobb négy közé. A találkozó után a két vezetőedző és Cseri Tamás értékelt.

A Mezőkövesd Zsóry középpályása, Cseri Tamás szerint alapból úgy készültek erre a meccsre, hogy bármi történjék is, nyugodtnak kell maradniuk.

„Még akkor is, ha a Puskás megszerzi a vezetést. A csapat nyugodt is maradt, pontrúgásból egyenlítettünk, és ezzel tovább is tudtunk menni.”

Az ellenfél vezetőedzője, Hornyák Zsolt szomorú volt a döntetlen miatt.

„Úgy éreztem a második félidőben, hogy tovább tudunk jutni, aktívabbak voltunk. Kicsit taktikát változtattunk, mélységből szerettük volna várni a Mezőkövesdet. Úgy éreztem, ha hosszabbítás lett volna, akkor meg tudtuk volna nyerni a meccset, és továbbjutunk. Sajnos két perccel a vége előtt elkövettünk egy egyéni hibát, rosszul védekeztük le az ellenfél szögletrúgását, és az ellenfél megbüntetett minket. Nagyon szomorú az eredmény számomra, győzni jöttünk ide, ez nem sikerült.”

A mezőkövesdiek trénere, Kuttor Attila tipikus kupameccsről beszélt.

„Ilyenkor meggondoltabban, másképp kell játszani, mert minden gólnak nagy jelentősége van. A kapott gólunk előtt is nekünk voltak lehetőségeink, de utána is jól reagáltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, és a végén ennek tudható be, hogy gólt lőttünk, mert sokat tettünk érte.”

Videónkban mindhárman reagálnak arra, hogy csütörtöktől csak zárt kapus mérkőzéseket lehet rendezni Magyarországon.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–Puskás Akadémia FC 1–1 (0–0)
Mezőkövesd. Vezette:
Andó-Szabó
MEZŐKÖVESD:
Szappanos – Farkas D., Pillár, Karnyicki, Vadnai – Berecz, Meszhi – Cseri, Nagy D. (Jurina, 79.), Besirovic – Zivzivadze (Takács T., 90.). Vezetőedző: Kuttor Attila
PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Radics, Meissner, Hadzsiev, Nagy Zs. – Van Nieff (Favorov, a szünetben) – Slagveer, Plsek, Knezevic (Urblík, 87.), Gyurcsó – Vanecek (Mebrahtu, 76.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: Pillár (89.), ill. Gyurcsó (47.)
Továbbjutott: a Mezőkövesd, 2–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
20 órája

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
23 órája

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

Így nyert Ecuador Németország ellen – vb-gólok videón

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:28

Vinícius Júnior duplázott; Marokkó négyet, Mexikó hármat vágott – a 14. játéknap 20 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:42
Ezek is érdekelhetik