Koronavírus: MSÚSZ-közlemény a sportsajtó munkájának korlátozásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 21:23
null
Fotó: Dömötör Csaba
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) péntek este közleményt adott ki, amelyben arról ír: információi szerint a koronavírus-járvány miatti korlátozások részeként több sportági szakszövetség a szervezet számára elfogadhatatlan gyakorlat bevezetésére készül. Az MSÚSZ egyértelművé tette azt is, hogy álláspontja szerint jelen helyzetben a mérkőzések, sportesemények általános elhalasztására lenne szükség Magyarországon. Íme, a közlemény!

„A Magyar Sportújságírók Szövetségének közleménye

Előrebocsátva, hogy ezekben a napokban mi, sportújságírók is az emberi élet védelmét, mindannyiunk egészségét tekintjük a legfontosabbnak, és már csak ezért is szorgalmazzuk az összes, akár a legkisebb kockázatot is rejtő sportesemény elhalasztását, szakmai kötelességünk szóvá tenni, hogy a jelen állás szerint még megtartandó hazai sporteseményekkel kapcsolatban több sportági szakszövetség is számunkra elfogadhatatlan gyakorlat bevezetésére készül. Több helyről megerősített értesüléseink szerint mások mellett a Magyar Labdarúgó-szövetség is olyan tartalmú utasítást küldött a kluboknak, amely szerint a bajnoki mérkőzések rendezői nem csak a nézőket, a mérkőzésről tudósító újságírókat sem engedhetik be a stadionokba, a jogtulajdonos televízió munkatársai kivételével. Meggyőződésünk és a jelenleg érvényben lévő országos szabályozás szerint az ilyenkor különösen indokoltan akkreditált körülbelül 3-6 újságíró és fotós jelenléte már nem növeli a kockázatot, amelyet ezeknek a mérkőzéseknek a – szerintünk erősen megfontolandó – megrendezése jelent.

Ezért, bízva abban, hogy közleményünkre csupán elvi kiállásként van szükség, és a mérkőzések, sportesemények mielőbbi általános elhalasztása okafogyottá teszi az általunk felvetett gyakorlati kérdést, aláhúzzuk, hogy sem a koronavírus által okozott krízishelyzetben, sem annak remélhetőleg mielőbbi befejeződése után nem tartjuk elfogadhatónak a sportsajtó munkájának ilyen jellegű korlátozását azokban az esetekben, amikor az érvényben lévő létszámstop (100 fő a beltéri, 500 fő a szabadtéri rendezvényeken) egyébként lehetővé tenné a kollégáink munkáját. Több szövetség úgy készítette el a saját krízisszabályait, hogy abban szerepel a sajtó jelenléte, ugyanezt kérjük azoktól a szövetségektől, amelyek nem így tettek.

Az MSÚSZ elnöksége”

Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: már 170 ezer forintnál jár az MSÚSZ által meghirdetett árverés

Bajnokok Ligája
2025.06.12. 10:35

Csákváron bíztak leginkább a fiatalokban az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.06.07. 08:43

Az MLSZ megerősítette: elfogadták a fehérváriak beadványát, haladékot kaptak a nevezésre az NB II-es klubok

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 13:40

A Vidi megmenekülését is segítheti az MLSZ új döntése

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 11:02

Az utolsó ezer jegyet árulják a svédek elleni meccsre

Magyar válogatott
2025.06.06. 10:24

Így alakultak át a magyarországi futballviszonyok az 1956-os forradalom után

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 21:13

Új névvel indul a következő idény: OTP Bank Liga helyett jön a Fizz Liga – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 18:08

NS-infó: új névszponzora lehet az NB I-nek

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 18:00
Ezek is érdekelhetik