DVSC: egy szerb és egy ukrán játékos érkezett – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.01.29. 13:13
null
Luka Milunovics (balra) és Jurij Habovda is a DVSC-ben folytatja (Fotó: <a href="https://www.dvsc.hu/kiemelt-hirek/tamado-kozeppalyast-igazolt-a-dvsc-" target="_blank">dvsc.hu</a>)
A DVSC labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy két, egyaránt tíz napja az együttessel készülő játékossal erősítette meg a keretét. A debreceniek a szerb Luka Milunovicsot és a magyar élvonalban már korábban is szereplő Jurij Habovdát szerződtették.

A 27 éves támadó középpályás, Luka Milunovics korábban futballozott az egyaránt szerb OFK Beogradban, Crvena zvezdában és Vozsdovacban, a belga Zulte Waregemben, a görög Plataniában és Arisz Szalonikiben is. Ezt követően Malajzia felé vette az irányt, és játszott a Sebah FA-ban és Melaka Unitedben is. A DVSC-hez utóbbitól érkezett szabadon igazolhatóként.

Jurij Habovda neve ismerősebben csenghet a magyar labdarúgást követők számára, hiszen a magyar felmenőkkel is rendelkező ukrán játékos a Balmazújvárosban és a Haladásban is játszott. A 30 éves, szélsőként és védőként is bevethető játékos decemberben távozott a szombathelyiektől, így ő is szabadon igazolhatóként érkezett a DVSC-hez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Jurij Habovda (ukrán-magyar, Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Luka Milunovics (szerb, Melaka United – Malajzia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:Yasin Hamed(szudáni, Sepsi OSK – Románia)
Távozók:Florentin Bouoli Effa(kameruni, szabadon igazolható),Györgyi Arthur(romániai, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként),Kuti Krisztián(Szeged-Csanád GA),Ujvárosi Ádám(Vasas)
Kölcsönbe távozók:Kovács Péter(Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
4 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
12 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43
Ezek is érdekelhetik