Fehérvár: megoperálták a válogatott védőt, két hónap múlva térhet vissza

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.04. 08:24
null
Fiola Attilát megműtötték, két hónapig nem játszhat (Fotó: Török Attila)
Fiola Attilát kedden Barcelonában megműtötték – számolt be róla a válogatott labdarúgó klubja, a Mol Fehérvár FC. A 29 esztendős védő várhatóan hat-nyolc hét múlva léphet pályára.

 

A székesfehérváriaknál 2016 óta futballozó, Európa-bajnokságot megjárt Fiola Attila ebben az idényben öt NB I-es és három Európa-liga-selejtezős mérkőzésen játszott. A Fehérvár tájékoztatása szerint Fiolának krónikus íngyulladás miatt kellett kés alá feküdnie.

„Fiola Attilát kedden Barcelonában megműtötték. Az esetében nem egy konkrét sérülésről van szó, hanem egy krónikus, elhúzódó folyamat eredményeképpen kialakult íngyulladásról. Az előző szezonban hármas terhelést kapott játékosunk (bajnokság, Európa-liga és válogatott), de már ezt megelőzően is jelentkeztek ez irányú tünetei. Az elmúlt időszakban állandó kezelésre szorult, ezért kellett az operáció mellett dönteni. Azért a mostani időszakot választottuk, mert most veszítjük a legkevesebb időt, hiszen két hét szünet van a bajnokságban. Az artroszkópos térdműtét jól sikerült, jövő héten már elkezdheti a rehabilitációt, a teljes felépülés körülbelül hat-nyolc hetet vesz igénybe” – idézi a molfehervarfc.hu Dr. Kovács Tibor csapatorvost.

Marko Nikolics együttese öt forduló után egyedüli hibátlan csapatként vezeti az NB I tabelláját. Fiola rehabilitációja alatt többek között a Honvéddal, az Újpesttel, a DVSC-vel, a Mezőkövesddel és a Ferencvárossal is megmérkőzik a Fejér megyei gárda.

Legfrissebb hírek

Karamoko és Mucsányi Márk is távozik Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik