Felkészülés: az új szerzemény betalált, simán nyert a DVSC

Vágólapra másolva!
2019.07.04. 20:33
null
Haruna Garba betalált a Loki felkészülési meccsén (Fotó: dvsc.hu)
A Debreceni VSC NB I-es labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–1-re legyőzte a nagymihályi Zemplín Michalovcét – egy héttel az albán Kukësi elleni Európa-liga-selejtező előtt.

 

Az eredeti terv szerint a Loki két meccset játszott volna csütörtökön a szlovákiai csapattal, ám a Nagymihály csak egyet vállalt, így a DVSC házon belüli mérkőzést szervezett az élvonalbeli és az NB III-as keret tagjainak. A meccs 3–3-as döntetlennel ért véget.

Az esti összecsapáson Herczeg András együttese magabiztos, 4–1-es győzelmet aratott. A találkozót sérülés miatt kihagyta Bódi Ádám, Florence Bouoli és Györgyi Arthur. A végeredményt az új szerzemény Haruna Garba állította be.

További hír a Debrecennel kapcsolatban, hogy a klubot 2005 óta szolgáló, 38 éves Mészáros Norbert a harmadosztályba feljutó tartalékcsapatnál játékos-edzőként dolgozik a továbbiakban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

DVSC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovák I.) 4–1 (2–1)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion. 2000 néző. Vezette: Veizer
Debrecen: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Damásdi (Kuti, 74.), Haris, Tőzsér, Varga K. (Trujics, a szünetben) – Szécsi, Takács T. (Garba, 62.)
A DVSC gólszerzői: Takács T. (4., 39. – az elsőt 11-esből), Szécsi (71.), Garba (79.)
Forrás. dvsc.hu

A DEBRECENI VSC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete: június 6.
Felkészülési mérkőzések:
Június 26.: DVSC–FK Minaj (ukrán II.) 2–2 (Zanko – öngól, Kerekes K.)
Június 29.: DVSC–Nyíregyháza Spartacus (NB II) 2–0 (Zsóri, Kóródi)
Június 29.:DVSC–Diósgyőri VTK 2–0 (Takács T., Bódi)
Július 4.:DVSC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovák I.) 4–1 (Takács T. 2., Szécsi, Garba)
Július 13. vagy 14.:DVSC–Békéscsaba (NB II)
Július 20. vagy 21.:DVSC–Kazincbarcika (NB II)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bévárdi Zsombor
(Fehérvár, legutóbb kölcsönben: Vasas), Florentin Emmanuel Bouoli Effa (kameruni, Kamerun), Haruna Garba (nigériai, Gzira United – Málta), Györgyi Arthur (FK Csíkszereda, szabadon igazolhatóként), Szécsi Márk (PAFC, kölcsön után végleg), Nikola Trujics (szerb, FK Vozsdovac – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kóródi Nándor (Balmazújváros), Danilo Szekulics (?, szerb, Alaskert – Örményország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Vernes Richárd (Diósgyőri VTK, szabadon igazolható)
Távozók: Erik Cikos (szlovák, szabadon igazolható), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Szeged, szabadon igazolhatóként), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Albion Avdijaj (albán-svájci, Grasshoppers – Svájc)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kusnyír Erik (el-Naszr, Egyesült Arab Emírségek), Mészáros Norbert (lejár a szerződése), Varga Kevin (Lech Poznan – Lengyelország), Zsóri Dániel (Fehérvár)

Legfrissebb hírek

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41
Ezek is érdekelhetik