NB I: Gosztonyinak nem fordult meg a fejében, hogy az egyetlen magyar a kezdőben

2019.03.31. 09:02
Mikalaj Szihnyevics találatával három pontot szerzett a bajnoki címre hajtó Ferencváros a kiesés ellen küzdő Kisvárda otthonában a labdarúgó NB I 26. fordulójában. A találkozó után Gosztonyi Andrással és Lovrencsics Gergővel beszélgetett az NSO Tv stábja.

A Kisvárda támadója, Gosztonyi András szerint az első félidőben két nagy lehetőségük közül az egyiket gólra kellett volna váltaniuk.

„Aztán a második félidő második percében egyből kaptuk a gólt, amivel a Ferencváros meg is nyerte a mérkőzést. Nagyon szép dolog lett volna itthon tartani a három pontot, sajnos nem sikerült. Szerencsénkre az összes riválisunk kikapott, ami, azt gondolom, hogy pozitív számunkra, és most jönnek azok a mérkőzések, amelyeket kötelező megnyernünk.”

Gosztonyi az NSO Tv videójában arról is beszél, hogyan érintette, hogy tíz légiós mellett egyetlen magyar játékosként volt ott a kisvárdai kezdőben.

Az FTC játékosa, Lovrencsics Gergő gólpasszt jegyzett a találkozón.

„Nehéz meccsre készültünk, nehéz meccs lett belőle. Egygólos győzelmet arattunk, ami tényleg nagyon fontos számunkra. Az első félidőben volt két-három olyan szituáció, aminél labdát vesztettünk és megkontrázott minket a Kisvárda, lehetett volna 1–0 nekik. A második félidő elején gólt szereztünk, utána jött egy kiállítás náluk, aztán próbáltuk kontrollálni a játékot, alakultak ki helyzetek, Lanzának, ugye, kettő is, ha jól emlékszem. El lehetett volna dönteni, lehetett volna ez 2–0, de akár 1–1 is, hiszen volt még a második félidőben olyan egy-két szituáció, ami kicsit veszélyes volt. De az a lényeg, hogy nyertünk, ez nagyon fontos győzelem számunkra, úgyhogy mennünk kell tovább, szerdán, ugye, Vidi-visszavágó.”

A Ferencváros játékosa a videóban arról is beszél, hogy a válogatottban mutatott remek produkciója miatt nem szállhat el magától.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 18 4 4 56–19 +37 58
2. Mol Vidi FC 26 15 5 6 42–26 +16 50
3. Újpest FC 26 11 10 5 33–18 +15 43
4. Debreceni VSC 26 11 7 8 31–29 +2 40
5. Budapest Honvéd 26 11 6 9 32–27 +5 39
6. Mezőkövesd Zsóry FC 26 9 8 9 37–33 +4 35
7. MTK Budapest 26 10 4 12 38–41 –3 34
8. Paksi FC 26 7 10 9 29–37 –8 31
9. Puskás Akadémia FC 26 9 3 14 30–37 –7 30
10. Diósgyőri VTK 26 7 6 13 25–47 –22 27
11. Kisvárda 26 6 7 13 24–42 –18 25
12. Szombathelyi Haladás 26 5 4 17 24–45 –21 19
NB I, 2018–2019, 26. FORDULÓ
MÁRCIUS 30., SZOMBATHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 3–1
Mezőkövesd, Városi Stadion2377
Erdős József
Paks–Újpest 0–2
Paks, Városi Stadion1400
Farkas Ádám
Kisvárda–Ferencváros 0–1
Kisvárda, Várkerti Sporttelep3331
Iványi Zoltán
Haladás–Puskás Akadémia 3–0
Szombathely, Haladás Stadion2745
Berke Balázs
MTK–DVTK 2–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion2877
Andó-Szabó Sándor
Mol Vidi–DVSC 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó3431
Pintér Csaba
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
21 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
Tegnap, 0:00

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28