Felkészülés: Hodzic hajrában lőtt góljával ikszelt a Vidi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.17. 18:00
null
Stopira akcióban (Fotó: <a href="https://www.molvidi.hu/index.php" target="_blank">molvidi.hu</a>)
A Mol Vidi FC 1–1-es döntetlent játszott a spanyol harmadosztályú RB Linensével felkészülési mérkőzésen.

 

A hétfőn a Kaiserslauternt legyőző Vidi ezúttal fásultabban kezdett, az első negyedórában több helyzete is volt a spanyol csapatnak. Kovácsik Ádám a 18. percig többször hárított, ám ekkor Ahmed hétméteres lövése ellen nem volt esélye.

A három évvel ezelőtt a Puskás Akadémiától (Lencse László góljával) 1–0-s vereséget szenvedő Linense a későbbiekben jól védekezett, a Vidi a második félidő elején kezdett el veszélyesen játszani. Marko Nikolics nem cserélt sort a szünetben, ezzel a 61. percig várt. Az utolsó fél órára beállóknak voltak villanásaik, és az egyikből meg is született az egyenlítő gól.

A 89. percben Kovács István cselezett be a jobb oldalon a tizenhatoson belül az alapvonalig, visszapasszolt Armin Hodzichoz, aki mellre vette a labdát, majd a kapuba bombázott.

„A második félidő valamivel jobban nézett ki a mi szempontunkból, mint az első 45 perc. A felkészülési időszak ezen szakaszában nem feltétlenül azon van a hangsúly, hogy milyen eredményt érünk el az edzőmeccsen, ugyanakkor fontosnak tartom azt, hogy az utolsó percig harcoltunk, és végül nem vesztesen hagytuk el a pályát – idézi a Vidi honlapja Viníciust. Kemény edzésekkel készülünk, és még csütörtök délelőtt is volt egy közel kétórás tréningünk, vagyis nehezek voltak a lábak, és ez látszódott is olykor a játékunkon. Azonban nagyon hasznosak ezek az edzőmeccsek, sokat tudunk belőlük tanulni. A vezetőedzőnk sok mindenre felhívja a figyelmünket, és több dolgot is kér tőlünk, ezeket pedig igyekszünk legjobb tudásunk szerint megvalósítani a pályán.”

NB I-ES CSAPAT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
RB Linense (spanyol)–Mol Vidi 1–1
(1–0)
La Linea
VIDI:
Kovácsik – Nego, Juhász R., Fiola (Vinícius, a szünetben), Stopira – Huszti, Nikolov, Elek Á. – Milanov – Futács (Hodzic, a szünetben), M. Scsepovics. A 61. perctől: Hársfalvi – Hangya, Vinícius, Tóth, Tamás – Réti, A. Hadzic, Berecz – Kovács I. – Hodzic, E. Hadzic
G:
Ahmed (18.), ill. Hodzic (89.)

Forrás: molvidi.hu

A MOL VIDI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 7–8.: orvosi felmérések; január 9.: első edzés
Edzőtábor:január 12–26., Marbella (Spanyolország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK (helyszín: Marbella)
Január 14.: Mol Vidi–1. FC Kaiserslautern (német) 2–0 (Juhász R., Hodzic)
Január 17., 16.00:RB Linense (spanyol)–Mol Vidi
Január 21.: Mol Vidi–Sparta Praha (cseh)

 

Legfrissebb hírek

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
12 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

NB II-es felkészülés: a Vasas és a Kecskemét is két meccsből egyet nyert meg

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 21:21
Ezek is érdekelhetik