Felkészülés: sima Vidi-győzelem a Kaiserslautern ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.14. 17:54
null
Futács Márkó (jobbra) bemutatkozott, az első percben 19 méterről vette célba a kaput (Fotó: molvidi.hu)
A Mol Vidi FC 2–0-ra legyőzte felkészülési mérkőzésen a német harmadosztályú Kaiserslauternt a spanyolországi Coinban.

 

Elek Ákos és Futács Márkó is kezdett Marko Nikolics csapatában, és a Horvátországból hazatérő Futács már az első percben megvillant, 19 méteres lövését kellett hárítania az egykor szebb napokat látott német klub kapusának. A gólra a 14. percig kellett várni, ekkor Boban Nikolov szöglete után Juhász Roland volt eredményes fejjel.

A Vidi honlapjának beszámolója szerint Elek Ákos nagyon hasznos munkát végzett a mezőnyben, szinte az összes párharcot megnyerte a németek ellen, és rengeteg labdát szerzett. A második félidőre sort cserélt Nikolics, a 49. percben pedig növelte előnyét a magyar bajnok: Loic Nego beadása után Armin Hodzic lőtt hét méterről a kapuba.

A hátralévő időben a németek támadgattak, de nem alakítottak ki veszélyes helyzetet, így 2–0-ra nyert a székesfehérvári csapat.

„Csak öt napja tart a felkészülés, de a két gól mellett voltak helyzeteink is. Igaz, az ellenfélnek is engedtünk pár helyzete, de ez csak az első meccs volt, vegyes csapatokkal játszottunk, a legfontosabb, hogy nem sérült meg senki – értékelt a klub honlapján Marko Nikolics. Most nem a legjobb időszakát éli a Kaiserslautern, de számunkra jó ellenfél volt, szóval összességében elégedett vagyok a találkozóval. Voltak természetesen hibák, de jó, hogy ezek ilyenkor történnek, amikor még van idő kielemezni, javítani azokat. Elek Ákost és Futács Márkót Magyarországon mindenki ismeri az eddigi pályafutásuk miatt, mindketten hasznos tagjai lesznek a csapatnak.”

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MOL VIDI FC–KAISERSLAUTERN (német) 2–0
(1–0)
Coin (Spanyolország)
VIDI, 1. félidő: Tujvel – Nego, Juhász, Tóth B., Tamás K. – Milanov, Nikolov, Elek Á., Sós – M. Scsepovics, Futács. 2. félidő: Kovácsik – Nego (Réti, 84.), Mocsi, Vinícius, Hangya – Kovács I., Berecz, Pátkai, Huszti – Hodzic, E. Hadzic
G: Juhász (14.), Hodzic (49.)
Forrás: molvidi.hu

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
17 órája

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
2026.08.14. 16:00

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24