MLSZ: Csányi fellebbezett a Puskás–Vidi fegyelmi döntése ellen

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.10.02. 09:32
null
A Puskás Akadémia legyőzte a Vidit, majd elszabadultak az indulatok (Fotó: Koncz György)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke megfellebbezte a független fegyelmi bizottság (FEB) első fokú döntését, melyet a testület az NB I nyolcadik fordulójában lejátszott Puskás Akadémia–Mol Vidi FC mérkőzés után történt rendbontás ügyében múlt kedden hozott.

 

Az MLSZ Twitter-oldalának híre szerint az eljárás ennek értelmében másodfokon folytatódik.

A felcsúti összecsapás a kapus Kovácsik Ádám sérülése miatt elhúzódott, és az Európa-liga-résztvevő bajnokcsapat 2–1-es hazai vezetésnél a 102. percben büntetőhöz, egyenlítési lehetőséghez jutott. Marko Scsepovics 11-esét azonban Braniszlav Danilovics hárította. Szőts Gergely játékvezető ezt követően lefújta a találkozót, az indulatok pedig elszabadultak: Anel Hadzic szólalkozott össze a felcsúti kispadon helyet foglalókkal, majd több csapattársa is csatlakozott hozzá – volt, aki nyugtatni akarta –, a csetepatéban egy pillanatra még Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője is a földre került.

A fegyelmi bizottság múlt heti, csaknem kétórás ülésén azt állapította meg, hogy „a hivatalos jegyzőkönyvek, a meghallgatások és a videofelvételek alapján egyértelmű, hogy ütés, rúgás, vagy más, a fegyelmi szabályzat alapján büntetendő erőszakos cselekmény nem történt, és ilyen irányú szándék sem volt megállapítható".

A fegyelmi bizottság tehát úgy határozott, hogy egyik klubot sem bünteti meg.

Az mlsz.hu korábbi híre szerint a két klub játékosai, valamint vezetői kivétel nélkül elismerték, hogy a mérkőzés lefújása utáni viselkedésük elítélendő, sajnálják, megbánták, amit tettek, s elnézést kérnek az ellenféltől és a szurkolóktól.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 9 7 2 19–6 +13 23
2. Budapest Honvéd 9 5 1 3 12–7 +5 16
3. Mol Vidi FC 8 4 3 1 16–7 +9 15
4. MTK Budapest 9 4 2 3 13–15 –2 14
5. Paksi FC 9 3 4 2 12–10 +2 13
6. Debreceni VSC 9 3 4 2 12–11 +1 13
7. Mezőkövesd Zsóry FC 9 3 3 3 14–12 +2 12
8. Újpest FC 8 2 4 2 6–7 –1 10
9. Puskás Akadémia FC 9 2 2 5 10–14 –4 8
10. Kisvárda 9 2 2 5 8–17 –9 8
11. Diósgyőri VTK 9 1 3 5 7–15 –8 6
12. Szombathelyi Haladás 9 1 2 6 11–19 –8 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik