MK: a klub halasztott volna, ám úgy néz ki, lesz meccs

Vágólapra másolva!
2018.02.28. 14:23
A Nemzeti Sport Online úgy értesült, hogy a hóhelyzet miatt a Balmazújváros részéről elhalasztották volna a szerda délutáni, ETO FC Győr elleni MK-visszavágót, ám az összecsapásra nagy valószínűséggel sor kerül.

A Balmazújváros a hétvégi, Paks elleni bajnokira gondolva szerette volna kímélni a pályát – Horváth Ferenc vezetőedző a kettő közül a mai találkozót napolta volna el –, ennek ellenére úgy tudni, megrendezik a mérkőzést – a végső szót persze a játékvezető mondja ki a pálya megvizsgálása után.

A mai meccsek közül a Budapest Honvéd–Siófok biztosan elmarad, míg a pálya használhatatlansága miatt a Sényő (megyei I.)–MTK Budapest (NB II) mérkőzésről már korábban hasonlóan döntöttek.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
A szerdai program

13.00: Dorogi FC (NB II)–Debreceni VSC – az első mérkőzésen: 2–1
13.00: Vác FC (NB II)–Diósgyőri VTK – az első mérkőzésen: 0–2
17.00: Békéscsaba (NB II)–UFC Nagykanizsa (megyei I.) – az első mérkőzésen: 3–1
19.00: Puskás Akadémia FC–ZTE FC (NB II) – az első mérkőzésen: 0–1
17:00: Balmazújváros–ETO FC Győr (NB II) – az első mérkőzésen: 3–2
19.00: Bp. Honvéd–BFC Siófok (NB II) – elhalasztották, új időpont: március 7., 18 óra – az első mérkőzésen: 2–2

Legfrissebb hírek

Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 16:40

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

MK: megvan, mikor fogadja a Ferencváros a Csákvárt a legjobb 16 között

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 16:56

Dobogóesélyesből a Ferencváros kihívója lett az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 12:30

Gólvonalról kihagyott helyzetek és egy remek színészi alakítás – ezek voltak a hazai klubfutball legviccesebb jelenetei 2025-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.31. 16:06

Férfi röplabda MK: sima MÁV Előre-siker a negyeddöntő első meccsén

Röplabda
2025.12.01. 21:36

Férfi röplabda Magyar Kupa: kaposvári előny a negyeddöntőben

Röplabda
2025.11.26. 19:37

A kiscsapatok hatása: visszatér a korábbi lebonyolításhoz az MLSZ a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.11.25. 19:52
Ezek is érdekelhetik