Honvéd: Kizártnak tartom, hogy Rossi visszatérjen – Hemingway

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.12. 11:21
null
George F. Hemingway (Fotó: Nemzeti Sport)
George F. Hemingway, a labdarúgó NB I-ben negyedik helyen telelő Budapest Honvéd tulajdonos a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt Erik van der Meer menesztéséről, valamint Supka Attiláról és Marco Rossiról is.

„Nem szabad összetéveszteni a büszkeséget a szegénységgel – kezdte mondandóját George F. Hemingway.A klub költségvetése meghatározott, ha valaki adna nekem két-hárommilliárd forintot, persze elkölteném. Erik van der Meer nyilatkozata olyan pont volt, ami megengedte, hogy felbontsuk a szerződését. Akkor döntöttem a vezetőedző menesztéséről, amikor megerősítették nekünk, hogy valóban interjút adott. Addig úgy éreztem, három-négy oka van a gyenge szereplésünknek, s az edző csak az egyik tényező volt. Az interjú valós volt, Van der Meer tisztában volt a helyzettel. Sohasem szoktam melegítőt viselni. Amikor az izraeli miniszterelnök a stadionban volt, nem voltam jelen a Bozsikban, tehát nem találkozhattam vele.”

„Van der Meer nem keresett többet, mint Marco Rossi. Az ötezer euró mágikus határ, ennél többet nem fizetnénk a legjobb játékosunknak sem. Nincs különbség magyar és külföldi edző között. Egy bizonyos összeget felajánlunk, van aki elfogadja, van aki nem. Nem az útlevél alapján döntünk. Biztosan van három-négy magyar szakember, aki alkalmas lenne Honvéd-trénernek.”

„Csak a vezetőedző személye változik, Supka Attilával megbeszéltük, átveszi a meglévő szakmai stáb irányítását. A Haladás is érdeklődött iránta, de Attila a Honvédhoz kötődik. Püspök urat telefonon megkértem arra, engedjék el Supka Attilát Szegedről. Ebben a pillanatban, ő a legmegfelelőbb ember a feladatra. Volt két-három külföldi edző a talonban, akikkel még nyáron egyeztettünk, de jelenleg olyan edző kellett, aki ismeri a magyar viszonyokat és a Honvédot.”

„ELKESERÍTETTEK HEMINGWAY SZAVAI”
A Nemzeti Sport kedd este utolérte Marco Rossit, aki reagált George F. Hemingway kijelentéseire. Az olasz tréner reakcióját ide kattintva olvashatja el!

„Kizártnak tartom, hogy Marco Rossi visszatérjen Kispestre. Rossi jó munkát végzett, jó véleményem van róla. A több pénz miatti távozása, illetve ahogyan elment számomra nem volt gusztusos. Februárban – amikor még nem voltunk bajnokok – hosszabbítani akartunk vele. Marco megsértődött, több pénzt szeretett volna. Egy hónap múlva ismét megkerestük egy hosszabbítási ajánlattal, de ő teljesen elzárkózott. Május elején még egyszer jeleztük neki, szeretnénk, ha maradna, de nem volt hajlandó változtatni álláspontján. Aztán elment egy szlovák faluba edzőnek, csak a pénz miatt. Nem is Dunaszerdahelyen lakik, hanem Pozsonyban. Ha Dunaszerdahely izgalmas hely lenne, ott élne” – tette hozzá a kispestiek első embere, aki Davide Lanzafaméról és a Honvéd leendő új stadionjáról is szót ejtett.





Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
13 órája

Marco Rossi: Sallai Roland és Szoboszlai Dominik nem jobbhátvéd

Magyar válogatott
2026.03.17. 14:03

Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is meghívót kapott Marco Rossitól

Magyar válogatott
2026.03.17. 12:49

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.17. 00:01

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A cseh és a lengyel ligára is érdemes figyelnie Marco Rossinak

Légiósok
2026.03.13. 07:05
Ezek is érdekelhetik