Felkészülés: Lovrencsics három gólja után 1–0-ra nyert a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.09. 16:21
A Ferencváros labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a Balmazújvárost.

A két élvonalbeli csapat meccsére az FTC népligeti edzőközpontjában került sor, nem sokkal azután, hogy a Balmazújváros másik együttese gól nélküli döntetlent játszott a Videoton II-vel.a Balmazújváros másik együttese gól nélküli döntetlent játszott a Videoton II-vel.

A Ferencváros csatára, Lovrencsics Balázs az első félidőben tíz percen belül háromszor is bevette az NB I-ben újonc vendégek kapuját, de első és harmadik találatát a játékvezető szabálytalanság, illetve les miatt nem adta meg. A másodikat azonban igen, a 36. percben a korábbi soroksári csatár Fernando Gorriarán átadását követően magabiztosan értékesítette a helyzetét (1–0).

A Balmazújváros kapujában Horváth László kezdett, ám őt már a nyolcadik percben le kellett cserélni, a helyére Pogacsics Krisztián állt be.

A második félidőben a zöld-fehéreknél több fiatal játékos, míg a látogatóknál Adamo Coulibaly is lehetőséget kapott, újabb gól azonban már nem született, így az FTC a bajnokságban elkönyvelt 3–2-es siker után felkészülési meccsen is legyőzte a Balmazújvárost.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ferencváros–Balmazújváros 1–0 (1–0)
Népligeti Sportközpont.
FTC:
Holczer (Varga Á., a szünetben) – Botka (Takács Zs., a szünetben), Otigba (Leandro, a szünetben), Batik, Pedroso – Hajnal (Csonka, a szünetben), Gorriarán (Rui Pedro, a szünetben) – Sternberg, Paintsil (Bőle, a szünetben), Moutari – Lovrencsics B.
BALMAZÚJVÁROS: Horváth L. (Pogacsics, 8.) – Rus, Maiszuradze, Jagodics, Virág – Vajda (Coulibaly, 61.), Batarelo, Sigér, Habovda – Arabuli (Rácz F., a szünetben), Zsiga
Gólszerző: Lovrencsics B. (38.)
Forrás: fradi.hu

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
22 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
23 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
23 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
Tegnap, 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
Tegnap, 9:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
Tegnap, 7:40

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
Tegnap, 6:57

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52