NB I: reagált az Újpest a fegyelmi bizottság döntésére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.31. 19:28
Az Újpest FC hivatalos közleményében tudatta, tiszteletben tartja és elfogadja az MLSZ fegyelmi bizottságának mai döntését, amely a Videoton elleni parázs hangulatú meccset követően két zárt kapus mérkőzéssel és másfélmillió forintos pénzbüntetés megfizetésére kötelezi a klubot – bár, ahogy a közlemény címe is jelzi: nem mindenben ért egyet a döntéssel. Alább változtatás nélkül közöljük az Újpest közleményét.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a 2017. október 31-i ülésén a következő dokumentumokat juttatta el klubunkhoz. Csapatunk szombaton igen parázs mérkőzést játszott a Videoton együttesével. Az összecsapással kapcsolatosan a mai napon a FEB elküldte határozatát a Megyeri útra.Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a 2017. október 31-i ülésén a következő dokumentumokat juttatta el klubunkhoz. Csapatunk szombaton igen parázs mérkőzést játszott a Videoton együttesével. Az összecsapással kapcsolatosan a mai napon a FEB elküldte határozatát a Megyeri útra.

Klubunk továbbra is hangsúlyozza, határozottan elutasít és elítél mindenfajta rasszizmussal kapcsolatos tettet, cselekedetet, így sajnálatos módon ezt a döntést tudomásul kell vennünk. Ugyanakkor az Újpest FC nyitott a Magyar Labdarúgó Szövetség, a többi labdarúgóklub és a szurkolók képviselőivel egy jövőbeni preventív megoldás/javaslatcsomag kidolgozására, amellyel az ilyesfajta eseteknek teljes mértékben gátat lehet szabni. Tesszük mindezt azért, mert klubunk, a határozattól függetlenül minden, az MLSZ és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség szabályzatában leírt eszközzel megpróbálta megszüntetni a rasszista rigmusokat, és így fog tenni a jövőben is.

Szankovics–Henty-ügy!

„A FEB a 2017. november 9. napján tartandó ülésére megidézi Szankovics Bojant az Újpest 1885 Futball Kft. játékosát, ellenfele Henty Ezekiel Isoken (Videoton FC) a mérkőzés után, az öltözőfolyosón, rasszista módon történt megsértése ügyében.”

Indoklás: „Rendelkezésre álló bizonyíték(ok): A csakfoci.hu internetes oldalon a 2017. október 28-án, a tárgybani mérkőzést lejátszását követően megjelent közlemény”.

Értetlenül szembesültünk az idézésben található sportfegyelmi eljárás alapjául szolgáló cselekmény ismertetésével, amely kijelentő mondatban közli a rasszista magatartás elkövetését játékosunkkal kapcsolatosan. Teszi mindezt hivatkozva a csakfoci.hu internetes portálon megjelent, Videoton FC kiadott közleménye alapján. Sajnálatos módon azonban a klubunk hivatalos közleményét, melyben tanúkkal is alátámasztott módon reagáltunk az elhangzottakra, nem tüntették fel. Mindannyiunk és az egész labdarúgás közös érdeke, hogy az ilyen sajnálatos eseményeket objektíven, mindkét fél nyilatkozatát figyelembe véve bírálják el.

Klubunk, ahogyan eddig is, a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz a Szövetséggel és a Fegyelmi Bizottsággal történő együttműködés érdekében.”

Legfrissebb hírek

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36
Ezek is érdekelhetik