NB I: Herczeg András elárulta a debreceni siker titkát

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 09:12
null
Igazi magyar hadvezér: Herczeg András ismét jó útra vezette a Lokit (Fotó: Szabó Miklós)
A Debreceni VSC újkori sikeres futballjában hatalmas szerepet vállaló vezetőedző, Herczeg András már az idén is csodát tett azzal, hogy a Lokihoz kötődő fiatalokkal szárnyakat adott a csapatnak.

 

– Öt forduló alatt az utolsó előtti helyről felkapaszkodtak a dobogóra. Előrenéznek vagy hátrafelé?
– A legutóbbi szezonban az utolsó fordulóban dőlt el, hogy bent marad a csapat, ezt nem szeretnénk még egyszer átélni – válaszolta Herczeg András, a Debreceni VSC vezetőedzője. – Most az a lényeg, hogy minél több pontot szerezzünk. S hogy válaszoljak a kérdésére: a helyezésünk ellenére figyelünk a mögöttünk levőkre.

– Az eddigi tíz forduló során az első ötben nyeretlen kiesőjelölt csapatot láthatott a közönség, azóta a meccseit sorozatban megnyerő bajnokjelöltet. Ez utóbbi lenne a Loki igaza arca?
– Mindenképpen szeretnénk a földön maradni, senki sem beszél bajnoki címről, de mint már említettem, a veszélyzónát is minél messzebbről el akarjuk kerülni.

MÉLYPONT UTÁN

A 2016–2017-es idényben elvétve szerepelt debreceni kötődésű játékos a DVSC-ben. A mélypontot a tavaly november 5-én lejátszott, Mezőkövesd elleni hazai bajnoki jelentette, amikor is egyetlen DVSC-nevelés sem lépett pályára. Ehhez képest jelentős előrelépés, hogy mostanság rendre hét debreceni van a kezdőben…

– Mitől indult meg ilyen látványosan a rajt után botladozó együttes?
– Sok minden változott, többek között a csapat szerkezete: néhányan más pozícióba kerültek. Nehezítette továbbá a helyzetünket Holman Dávid és a sérült Sós Bence kiesése, emiatt is kellett változtatnunk a játékunkon. Idővel labdabiztosabbak lettünk, és persze nagyon fontos volt a Vasas elleni győzelem, amely megszakította a rossz sorozatot. Talán a bajnok Honvéd idegenbeli legyőzése után hitték el a játékosok, hogy bárki ellen nyerhetnek.

– A közönség nemcsak a sorozatos győzelmeknek örül, hanem annak is, hogy újra sok a debreceni labdarúgó a DVSC-ben. A Puskás Akadémia FC ellen is hét saját nevelésű labdarúgó kapott helyett a kezdő tizenegyben.
– A debreceni labdarúgás mindig akkor volt jobb, amikor ott volt a pályán a debreceni mag. Természetesen fontos a többi játékos is, hiszen csak saját erőre támaszkodva nem lehet messzire jutni. Szerencsém van, mert egységes a csapat, és ami a legfontosabb, intelligens, jó emberek alkotják a keretet. Az idősebb, bocsánat, rutinosabb játékosok, mint Tőzsér Dániel, Tisza Tibor vagy Mészáros Norbert jól vezetik az öltözőt, és ez is lényeges, hiszen a pályán kívül is kellenek vezéregyéniségek, olyan tapasztalt labdarúgók, akikre felnézhetnek a fiatalok. Szintén fontos a szakmai stáb, hiszen félszavakból is megértjük egymást a kollégáimmal, akik nagyon sokat segítenek a hétköznapokban és a meccseken egyaránt.

– Mi kell ahhoz, hogy visszatérjen a közönség a Nagyerdei Stadionba?
– Eredményes, jó futball és persze a már említett debreceni mag a keretben.

– Varga Kevin személyében már meglepte a Loki a mezőnyt egy huszonegy éves játékossal. Várható újabb ifjak feltűnése?
– Nagy Kevin huszonkettő, Csősz Richárd húsz, Bíró Péter tizenkilenc éves, ők már bemutatkoztak az NB I-ben. A Csongrád elleni Magyar Kupa-mérkőzésen pályára lépett két tizenhét éves labdarúgónk, Kusnyír Erik és Bárány Donát, utóbbi kétszer eredményes is volt, de a tizenhat esztendős Bukta Csaba is hamarosan felkerülhet a felnőttkerethez, s szerencsére rajtuk kívül is akadnak tehetségek az akadémián.

– Meddig tarthat a DVSC remek sorozata?
– Jó lenne minél tovább nyújtani, de szombaton nehéz találkozó vár ránk Újpesten. A lila-fehérekre jó hatással lehet a Mezőkövesd elleni idegenbeli győzelem, ráadásul újra lehetnek nézők a hazai meccsükön. Úgyhogy nehéz lesz, de számunkra minden kilencven perc nagyon nehéz. A lényeg, hogy ne engedjen ki a csapat, a folytatásban is szeretném látni azokat az erényeket, amelyeknek a győzelmeinket köszönhetjük.

NB I, 2017–2018, 11. FORDULÓ
SZEPTEMBER 30., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Újpest FCDebreceni VSC
Budapest, Szusza Ferenc StadionKarakó Ferenc
18.00: Puskás AkadémiaPaksi FCFelcsút, Pancho ArénaSzőts Gergely
18.00: Balmazújváros–Ferencváros Balmazújváros, Városi StadionIványi Zoltán
18.00: Diósgyőri VTK–Videoton FCDebrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
18.00: Haladás–MezőkövesdSopron, Városi Stadion Szabó Zsolt
20.30: Bp. Honvéd–Vasas FCBudapest, Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek

Agyrázkódása volt, már jobban van a Debrecen középpályása

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 13:12

Sergio Navarro: Nagyon megtisztelő ezekkel a futballistákkal együtt dolgozni, fantasztikus csapatunk van

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:59

Ez sima volt: a Debrecen három góllal győzött a Nyíregyháza otthonában a keleti rangadón

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:00

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Női kézi: szerződést hosszabbított Hámori Konszuélával a DVSC

Kézilabda
2025.11.28. 18:19

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Újabb nagy lövésre készül: Manner Balázs a Loki ellen bizonyíthat

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 12:52

DVSC: az elvi egyezség megvan a tulajdonosváltásról, folyik az adminisztráció – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.11.26. 09:15
Ezek is érdekelhetik