Újpest: döntött a törvényszék, marad az új címer

Vágólapra másolva!
2017.08.31. 17:57
null
Az új újpesti címer
Az Újpesti Torna Egylet elbukta a pert az Újpest 1885 Futball Kft. ellen, így hiába a szurkolók tiltakozása, a július elején bemutatott új címert nem cserélik vissza a régire.

 

 

A vitában már korábban napvilágot látott, hogy a Roderick Duchatelet többségi tulajdonába tartozó Újpest 1885 FutballKft.-t megalapító társasági szerződés kimondja, a futballcsapat arculatának megváltoztatásához a kisebbségi tulajdonos UTE hozzájárulása is szükséges – írja az mno.hu.

Az UTE – némi meglepetésre – cégjogi eljárás helyett személyiségi jogi pert indított, fő követelésként pedig az tették meg, hogy az Újpest 1885 FutballKft. a címercserével megsértette a jó hírnevüket, illetve további, a törvényben nem nevesített személyiségi jogaikat.

Palotás Gergely törvényszéki bíró nem győzte hangsúlyozni, a beadott személyiségi jogi kereset nyomán a bíróság nem vizsgálhattaa címercseréről szóló ügyvezetői döntés társasági szerződésnek való megfelelőségét, csak azt, hogy az alperes megsértette-e a felperes jó hírnevét – erre pedig nem került sor, a címercserét nem veszik ebbe a kategóriába.

Hogy az UTE miért nem azt a határozatot támadta meg bíróság előtt, amelyet az Újpest 1885 FutballKft.a társasági szerződés megsértésével hozott a címer megújításáról, rejtély. APolgári törvénykönyv rendelkezései alapján viszont úgy tűnik, a mostani, elhibázott per közbenaz UTE kicsúszott abból a harmincnapos határidőből, amelyet a jogszabály a jogsértő határozat megtámadására biztosít.

Az mno.hu beszámolója szerint a tárgyalóteremben megjelent, az új címert ellenző szurkolók felháborodtak az UTE jogászainak ügyetlenségén.

Legfrissebb hírek

Vizsgálatok várnak az Újpest megsérült támadójára

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:29

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 21:46

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 12:17

Felkészülés: Beridze góljával legyőzte az Újpest a Kassát a Tábor utcában

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:53

FTC- és Újpest-nevelést is igazolt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 17:15

Telefonos alkalmazást indított az Újpest FC

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 15:52

Gergényi Bence: Odaérhetünk a bajnokság dobogójára

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 10:27

Damir Krznar szerint senkinek sincs bérelt helye az Újpest kezdőcsapatában

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 17:15
Ezek is érdekelhetik