Felkészülés: diósgyőri győzelem a DAC ellen

2017.08.31. 18:59
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte a dunaszerdahelyi DAC-ot.

A két csapat a válogatott szünetet kihasználva szervezte le a csütörtöki, üllői összecsapást. A találkozót a DVTK kezdte jobban, és Kitl Miklós révén a vezetést is megszerezte. A dunaszerdahelyiek nem estek össze, Tomás Malec szabadrúgás után egyenlített a félidő közepén. A mindent eldöntő találat a második félidőben pályára lépő Nagy Tibor nevéhez fűződik, aki Busai Attila remek kiugratása után lőtte ki a jobb sarkot. A miskolciaknál a 17 esztendős Mertse Ábel most először lépett pályára a felnőtteknél.

A DAC-ban Vida Kristophernek 58, Kalmár Zsoltnak 72 perc játéklehetőséget adott Marco Rossi.

A nap folyamán két másik magyar csapat, a Mezőkövesd és a Haladás is pályára lépett: a borsodiak kétgólos vereséget szenvedtek az ukrán élvonalbeli NK Veres Rivnétől, míg a szombathelyi gárda az osztrák Wiener Neustadt-tal játszott gól nélküli döntetlent.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Diósgyőri VTK–DAC (szlovákiai) 2–1 (1–1)

Üllő, Városi Sporttelep. V: Bogár
DVTK, 1. félidő: Rados – Eperjesi, Lipták, Ivánka, Forgács – Nono, Tóth B., Kocsis, Kitl – Ternován, Szarka. 2. félidő:Rados – Nagy T., Tucsa, Karan, Tamás – Vela, Oláh B., Busai, Bárdos – Ugrai, Mertse (Szalóczy, 79.).
G: Kitl (10.), Nagy T. (55.), ill. Malec

Mezőkövesd–NK Veres Rivne (ukrán) 0–2
Mezőkövesd, 1. félidő:
Dombó – Csirmaz, Hudák, Szeles, Fótyik – Mlinar, Keita – Farkas D., Strestík, Brasen – Veszelinovics. 2. félidő: Krnac – Farkas D., Hudák, Szeles, Fótyik –Brasen, Köböl, Mlinar, Baracskai – Murai, Majtán.

Haladás–Wiener Neustadt (osztrák) 0–0
Haladás, 1. félidő: Gyurján M. – Polgár, Schimmer, Jagodics M., Devecseri – Kiss B., Kovács L. – Martinez, Rácz B., Ramos – Williams. 2. félidő: Rózsa – Tóth D., Jánvári, Jagodics M., Németh Milán – Kiss B. (Tóth M.), Németh Márió – Funsho, Petró, Halmosi – Grumics.

Legfrissebb hírek

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
10 perce

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
4 órája

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
6 órája

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:25

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:24

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
Tegnap, 17:58

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42