Mezőkövesd: a szurkolók döntöttek – jön az új címer!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 12:06
null
A bal oldali címerötleten még lesznek módosítások<br />(Fotó: mezokovesdzsory.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd szavazásra buzdította szurkolóit, akik elképesztő fölénnyel voksoltak a címer megváltoztatására – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A bemutatott alternatív címer ugyanakkor nem a végleges megoldás lesz.

„Klubunk meghallhatva a szurkolói igényeket úgy döntött, hogy a címerben szereplő labdát lecseréli egy hagyományosra, illetve az új címerben helyet kap a drukkerek által hiányolt matyó motívum is. Az így felfrissített és újratervezett címer remélhetőleg teljesen elnyeri majd a szurkolóink tetszését” – írta a mezokovesdzsory.hu.

Messze nem ez lesz az első váltás az NB I-es kluboknál a közelmúltban: mint ismert, nemrég az Újpest FC megváltoztatta a címerét, amit a szurkolótábor és az anyaegyesület, az UTE – finoman fogalmazva – nem fogadott kitörő örömmel. Június végén az élvonalba visszajutó Puskás Akadémia is címert cserélt, szerdán pedig a Haladás jelentette be a váltást.

Legfrissebb hírek

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

A Brazíliából hazatérő csatárt ennél a klubnál várják edzésre

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 09:43

NB II: változott az Ajka, a Mezőkövesd, a Szeged és a Kozármisleny kerete is

Labdarúgó NB II
2026.01.06. 17:26

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 17:29

Menetelő Honvéd, a Vasasnál Erős szerint a szurkolók részéről nincs türelem – ez történt ősszel az NB II-ben, 3. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.13. 10:55

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

Döntetlen Békéscsabán, az egy pontnak inkább a kövesdiek örülhetnek

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:50
Ezek is érdekelhetik