FTC: Vargát megműtötték, pénteken hazamehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.02. 09:24
Orrsövényműtéten esett át Varga Roland, a Magyar Kupa-győztes Ferencváros labdarúgócsapatának támadója, aki szabadrúgásból gólt szerzett a Vasas ellen tizenegyesekkel megnyert döntőben – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A 27 esztendős futballista a műtétje után jól érezte magát, pénteken már elhagyhatja a kórházat.

„Egész jól vagyok, de pihenésre van most még szükségem. Délelőtt tizenegyre jöttem be a kórházba, elintéztük a papírmunkát, betoltak a műtőbe, elaltattak, aztán elvégezték a műtétet. Holnap már elhagyhatom a kórházat, de két hétig még lábadozni fogok. Már a csapattal leszek tizenegyedikén, amikor kezdődik a felkészülés, de elképzelhető, hogy az edzéseket csak néhány nappal később tudom elkezdeni” – mondta Varga csütörtökön a fradi.hu-nak.

Ahogy az Varga szavaiból kiderül, a Ferencváros jövő vasárnap, június 11-én kezdi meg a felkészülést a következő szezonra. A Fradihoz hasonlóan Európa-liga-induló Vasas egy nappal később, június 12-én áll munkába.

Legfrissebb hírek

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
4 órája

Gruber két gólpasszt adott, majd egy 11-esből maga is betalált – simán verte az FTC a Barcikát

Labdarúgó NB I
6 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
12 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
2025.08.01. 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:09

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
2025.08.01. 11:45

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59
Ezek is érdekelhetik