Honvédnak tisztelegj! – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2017.05.21. 00:40

Gimnáziumi osztálytársaim közül – természetesen szigorúan csak a fiúk számítottak – néhány kivételtől eltekintve mindenki szurkolt valamelyik futballcsapatnak. (Magyarnak, persze, harminc évvel ezelőtt érdemben fel sem vetődhetett más.)

A néhány kivétel egyikének számított Kazi becenevű cimborám, viszont ő igen racionálisan fogta fel a problémát, amikor érdeklődtünk nála a klubérzelmeiről. Ki a bajnok? – kérdezte. Mondtuk, hogy a Honvéd. Jó, akkor hajrá, Honvéd! – felelte mosolyogva. S ezzel nehezen lehetett vitatkozni, hiszen négy középiskolás évemből háromszor Kispestre került az NB I aranyérme.

Azóta más idők járnak, hiszen ilyesmi legutóbb 1993-ban történt, testvérek között is egy esztendő híján negyedszázada. A jelenlegi idény előtt sem sokan fogadtak volna hasonlóra, erre tessék, a Honvéd ott posztol az élen. S hogy miért, arra tökéletes példát mutatott a szombati debreceni rangadó.

Az első félidőben tökéletes koncentráció, erős csapatszellem, szebbnél szebb akciók és gólok, kivédett büntető, a 3–0-s állás még hízelgőnek is számított a hazaiak számára. Akik mégsem estek apátiába, a szünet után szépítettek, és egy időre szorossá tették a mérkőzést, ám a kispesti gyors megint átrobogott rajtuk, a negyedik és az ötödik gól képében két kegyelemdöfést is kaptak. Csodás stadionban nagyszerű meccs, mi kellhet még?

Mondjuk, a bajnoki cím! Ám a Ferencváros nem tette meg azt a szívességet, hogy címvédőként már egy körrel a vége előtt maga koronázza meg az utódát, hiszen a késő esti rangadón képtelen volt felülmúlni a másik aranyaspiránsnak számító Videotont. A kispesti gárda tehát egyelőre „csak” őrzi az első helyét, Koszta triplája és Eppel duplája, a debreceni vitézkedés nem manifesztálódott a legnemesebb fémben – tökéletes koreográfiával jövő héten jön a csúcsmeccs.

Ettől még a 32. forduló vezényszava: Honvédnak tisztelegj!

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 23:44

Gödörben a Liverpool – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.19. 23:57

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Velünk élő történelem – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Fekvőrendőr – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.15. 23:56

Ott a pont – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.10.14. 23:59
Ezek is érdekelhetik