FTC: hazája éllovasához igazol Doll alapembere – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.21. 15:23
Az egyik ismert lengyel sportriporter, Mateusz Borek információi szerint a Ferencváros védője, Michal Nalepa a nyártól a lengyel élvonalbeli Lechia Gdansknál folytatja pályafutását.

Borek – aki három éve Ricardo Moniz Gdanskba érkezéséről is elsőként számolt be – saját Twitter-oldalán írta, hogy a 24 esztendős védő 2017. július 1-jétől lesz a lengyel bajnokság jelenlegi éllovasának a játékosa. A hírt azóta több lengyel sportoldal, például a sportowefakty.wp.pl is átvette.Ricardo Moniz Gdanskba érkezéséről is elsőként számolt be – saját Twitter-oldalán írta, hogy a 24 esztendős védő 2017. július 1-jétől lesz a lengyel bajnokság jelenlegi éllovasának a játékosa. A hírt azóta több lengyel sportoldal, például a sportowefakty.wp.pl is átvette.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Nalepa iránt már korábban is érdeklődött a Lechia Gdansk, és mivel a védő nem tudott megállapodni a magyar klubbal a júniusban lejáró szerződése meghosszabbításáról, a nyáron ingyen távozhat. Ugyanakkor ez nincs összefüggésben azzal, hogy az idei két tétmeccsen nem szerepelt, mivel bokasérülés hátráltatta. A Videoton elleni szombati rangadón viszont valószínűleg már számolhat vele Thomas Doll vezetőedző.

A lengyel utánpótlás-válogatott védő 2014 nyarán a Wisla Krakówtól érkezett az Üllői útra. A zöld-fehérek színeiben 66 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, nyert bajnoki címet, Magyar Kupát, valamint Ligakupát is.

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
32 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
15 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
23 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik