FTC: szerződést bontottak a válogatott csatárral

2016.09.06. 21:22
null
Stanislav Sesták alig több mint egy évig játszott a Ferencvárosban (Fotó: Koncz György)
A Nemzeti Sport Online információi szerint a Ferencváros szerződést bontott szlovák válogatott támadójával, Stanislav Sestákkal.

 

A 33 esztendős játékos tavaly nyáron szerződött a Fradihoz, és a legutóbbi szezonban nem is nyújtott rossz teljesítményt, hiszen 24 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett. A 66-szoros szlovák válogatott futballista ebben az idényben azonban már nem számít alapembernek a zöld-fehéreknél, az első hét fordulóban csak 176 percet töltött a pályán, és a gólokkal is adós maradt.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az FTC azért most bontotta fel Sesták szerződését, mert Szlovákiában kedden jár le az átigazolási időszak, de így a rutinos labdarúgó a határidő lejárta után is hazatérhet, mivel szabadon igazolhatóvá vált.

Sesták az Európa-bajnokság idején arról beszélt, hogy jövő nyáron, ferencvárosi szerződése lejártával el kell gondolkodnia a hogyan továbbról, hiszen már a 34. életévében jár.

Úgy tűnik, a hazatérésre a vártnál hamarabb sor kerülhet.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Oliver Hüsing (német, Werder Bremen – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, legutóbb kölcsönben Brentford – Anglia), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csernik Kornél
Kiszemeltek:
Távozók: Hodgyai László (CFR Cluj – Románia, szabadon igazolhatóként), Kunsági Roland (soroksári kölcsön után ETO FC Győr), Roland Lamah (belga, lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Ipswich – Anglia, próbajáték), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Szenes Bence (Vác), Stanislav Sesták (szlovák). A két klub egyezsége alapján Nagy Dominik 2017 elejétől a Legia Warszawa játékosa lesz.
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár, ismét kölcsönbe), Csilus Tamás (kisvárdai kölcsön után Soroksár), Dragóner Filip (Nyíregyháza), Haris Attila (Soroksár, ismét kölcsönbe), Holczer Ádám (Soroksár, ismét kölcsönbe), Huszák Tamás (Soroksár, ismét kölcsönbe), Silye Erik (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
9 órája

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:34

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:04

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 10:23

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50
Ezek is érdekelhetik